Másodszor is oda az öv

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.07.22. 00:18
Címkék

Matolcsi József (26–10, 18 K. O., T. K. O.) Wolverhamptonban hagyta a Boksz-világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú világbajnoki övét, nem sikerült a negyedik címvédése. A „Hajdúsági zúzógépet” a hatodik menetben sérülése miatt leléptették, így az angol Marcus Portman (17–5–1) lett a szervezet új bajnoka. A Polish Box Promotion magyarja komótosan kezdte az összecsapást a honfitársai által buzdított Portman ellen, aki furcsa stílusban mozgatta a szorítóban vékony fizikumát. Az ütőerő Matolcsival volt, de eleinte bent is maradt a negyedik címvédéséért ringbe lépő magyar kesztyűiben. A kezdeti menetekben Matolcsi próbálta felmérni ellenfelét, a nagy bombák ideje még nem érkezett el. A kihívó enyhe fölénye után a negyedik-ötödik három perc környékén aztán lassanként kiegyenlítődtek az erőviszonyok, sőt egyre inkább Matolcsi dominált. Ekkor azonban az egyik akció során összefejelt jóval magasabb ellenfelével, ami később végzetesnek bizonyult, mert csúnyán felrepedt a szemöldöke. A hatodik menetben a címvédő szeme fölötti roncsolás egyre jobban vérzett, és a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. A jegyzőkönyv szerint Portman technikai K. O.-val szerezte meg a WBF bajnoki címét. Matolcsi legutóbb tavaly februárban szenvedett vereséget (akkor is a WBF-öv lett az áldozat) a francia Brice Faradjitól, T. K. O.-val pedig 2003 októberében kapott ki. Edzője, Veres László nem túl rózsás hangulatban nyilatkozott versenyzője veresége után.

„Egy ilyen vereség bárkivel megeshet, sajnos azonban Józsi sem mutatta a legjobb formáját. Amikor leléptették, már feljövőben volt, de a pontozólapok szerint akkor is Portman vezetett. Sajnos felrepedt szemöldöke annyira vérzett, hogy a mérkőzésvezető nem kockáztatta meg a súlyosabb sérülést” – nyilatkozta a tréner.

Matolcsi ebben az évben szinte kéthavonta ringbe lépett. A hajdúhadházi öklözőnek a sérülés és a vereség kiheverése után valószínűleg lesz még szava a WBF-övet illetően, hiszen egyszer már visszaszerezte, s háromszor meg is védte.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
19 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
24 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
48 perce

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
56 perce

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
56 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
1 órája

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik