Két klubbal kevesebb

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.07.22. 00:18
Címkék

„Nem jött össze” – tudatta szombaton Király Sándor, aki egészen mostanáig gyakorlatilag két vasat tartott a tűzben azzal, hogy a Kecskemét és a Diósgyőr első osztályú női csapatát is megpróbálta életben tartani, igaz, egybeolvasztva. Az 52 esztendős mester magára maradt, miután egyik városban sem kapta meg a kért önkormányzati támogatást, szélmalomharcra pedig már nem vállalkozik, ezért lapunknak azt mondta, lemond a legutóbbi idényben a legjobbak mezőnyében elért 11. hely révén a Kecskeméti KC-t megillető NB I A-csoportos indulási jogról. „Van egy ajánlatom egy Kecskeméthez közeli városból, amely szeretne együttest indítani az NB I B-ben, és ehhez szüksége lenne az utánpótlás-játékosainkra, gyakorlatilag a teljes ificsapatunkra” – vázolta a jelenlegi helyzetet a KKC alelnök-vezérigazgatója, aki 21 esztendeje majdnem dobogóra vezette a hírös város társulatát: legjobb vidékiként negyedik lett a hölgyek bajnokságában. Bizonyosan nem most fog ez a rekord megdőlni, sőt félő, hogy Kecskemétről megint hosszú évekre eltűnik a minőségi női kosárlabda. De úgy tűnik, Diósgyőrből is…

Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
8 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
22 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
40 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2 órája