Gyurta: ez csúcs

2007.07.22. 23:55
Címkék
Gyurta Dániel 100 méter mellen is törölte Dmitrij Komornyikov nevét az ifi Eb-k rekordlistájáról, Bordás Beatrix 50 pillangón nyert, bronzérmes a férfi vegyes váltó.

Minden előzetes várakozást felülmúlt a magyarok szereplése a belgiumi Antwerpenben, az ifjúsági Európa-bajnokságon. A záró napon Gyurta Dániel a 200 és az 50 méter után a 100 méteres mellúszásban is egyéni csúcsot döntött, ami ezúttal aranyérmet hozott számára. Bordás Beatrix sprintszámokban ritkán látható nagy fölénnyel (három tizeddel) nyerte meg az 50 méteres pillangóúszást. Talán csak azon kesereghetünk, hogy Kovács Emese körömhossznyival (3 századdal) maradt le a dobogóról, pedig ha felkapaszkodik rá, minden színű éremből jutott volna neki egy (200-on aranyat, 100-on ezüstöt akasztottak a nyakába). Lassan az az ember érzése, hogy amikor a várható időeredményéről kérdezi Gyurta Dánielt vagy edzőjét, Széles Sándort, a jóslatból nyugodtan levonhat néhány tizedet, hiszen a 18 éves mellúszó rendre túlszárnyalja a várakozást. A 100 méter előtt 1:02–1:02.30 körüli eredményt várt magától, azaz valamivel jobbat, mint egyéni legjobbja (1:02.39). Ehhez képest Gyurta már az elődöntőben átadta a múltnak az orosz Dmitrij Komornyikov ifjúsági Európabajnoki csúcsát, majd a döntőben tovább faragta egyéni legjobbját, 1:01.70-nel csapott győztesként a célba. A mezőnyben ketten is úsztak már ennél jobb időt, de ezúttal nem tudtak Gyurta elé kerülni. Ahogy Güttler Károly utánpótlás-kapitány fogalmazott: „Megijedtek, lelkileg rosszul viselték, hogy Dani ellen kell úszniuk.” A dunaújvárosi Bordás Beatrix 50 pillangón másfél (!) másodpercet faragott le egyéni csúcsából, szinte tönkreverte a mezőnyt. Berzlánovics Éva tanítványára már két éve felfigyelt Güttler, akkor 100 méteren remekelt (1:02 körül úszott), ám érdekes módon azon a távon nem fejlődött, míg ötvenen rendkívül sokat. Mivel utóbbi nem olimpiai szám, a kapitány azt várja tőle, hogy százon is előrelépjen, mert ilyen erős kezdéssel rövidesen egy percen belüli százas úszó lehet. Hogy az Eb utolsó versenyszámára is maradjon a sikerekből, arról a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Bordás Péter, Dajka Ádám összetételű vegyes váltó gondoskodott. Güttler az előzetes összeállításon egy helyen változtatott, a befejező ember Dajka Gábor lett, aki 400 gyorson bizonyította, hogy remek hajrás. Ezúttal is sikerrel verte vissza a németek támadását és szerezte meg a bronzérmet az erőn felül teljesítő váltónak.

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
5 perce

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
25 perce

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
32 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
37 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
49 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
1 órája

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája