Azért sem adják fel

2007.07.22. 00:18
Címkék

A Francia Motorsport-szö vetség (FFSA) csütörtöki ülésén a vezetőség elhatározta, hogy minden eszközzel igyekszik megmenteni az ország Formula–1-es futamát. A Francia GP-ről Bernie Ecclestone és több francia elöljáró kijelentette már, hogy 2008-ban nem tartják meg, pedig az FFSA és az FIA közötti versenyrendezési megállapodás 2011-ig szól.

Az új elképzelésekben nem szerepel helyszín, de az FFSA mindenre nyitott. Szóba jöhet az ultramodern Paul Ricard-pálya Marseille mellett, a gyorsaságimotoros-vb francia viadalának otthont adó Le Mans, valamint a legutóbbi 17 Francia Nagydíjat megtartó Magny-Cours is. A Bernie Ecclestone által megálmodott párizsi versenypálya kivitelezése még csak a tervezési fázisban van, azzal nem számolhatnak. Mivel az FFSA nem tudja állni a rendezés költségeit, állami és tartományi segítségre is szüksége lesz (a Formula–1-ben kizárólag a Brit, a Japán és az Amerikai Nagydíjra kerül sor állami támogatás nélkül, a többi helyszínnek segítenek a hatóságok).

Az is kérdés, hogy lesz-e hely a Francia GP-nek a 2008as naptárban, hiszen jövőre Valencia és Szingapúr, 2009ben pedig Abu-Dzabi csatlakozik a rendezők közé.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
5 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
20 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
37 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2 órája