Az újonc a leggyorsabb

2007.07.22. 00:18
Címkék
A viszonylag lassú nürburgringi pályán az idei trendnek megfelelően a McLaren erősebbnek tűnik a Ferrarinál, legalábbis erre utal, hogy Lewis Hamiltoné volt a legjobb köridő pénteken. A vb éllovasa a héten már megvívott egy csatát az influenzával, a neheze azonban csak a hétvégén következik.

Bár Lewis Hamilton a héten megfázással küzdött, ez nem látszott meg a pénteki teljesítményén, a világbajnoki pontverseny éllovasa ugyanis mindenkinél gyorsabban száguldott végig az 5148 méteres Nürburgringen. A McLaren brit sofőrje a délelőtti edzésen érte el a nap legjobb idejét, és délután is csak a legutóbbi két futamot megnyerő Kimi Räikkönen tudott elé férkőzni az eredménylistán.

„A hét elején rosszul voltam, de már sokkal jobb – mondta Hamilton. – Szerdán a csapatorvos utasítására pihennem kellett, ez nagyon jót tett. Az edzésen megtaláltuk a megfelelő beállításokat, így nincs miért aggódnom a verseny előtt.”

Hamilton hozzátette, nem foglalkoztatja az FIA csütörtöki ülése, amely során a McLarent megbüntethetik (lásd külön cikkünket), inkább arra összpontosít, hogy ne kövesse el mérnökeivel azt a hibát, amely miatt Silverstone-ban a pole-ból indulva csak harmadik lett. Csapattársa, Fernando Alonso legjobb eredménye délelőtt több mint négy tizeddel rosszabb volt Hamiltonénál, de a két tréning közötti eső miatt lelassuló pályán aztán eltűntek a nagy különbségek.

A viszonylag lassú ringen a ferrarisok közül csupán Räikkönen tűnt versenyképesnek, Felipe Massa csak a második másfél óra legvégén villant meg, addig nem látszott félelmetesnek. Mivel az elemzések szerint a gyors kanyarok mennyiségével egyenes arányban csökkennek a Ferrari esélyei, a duó pénteki szereplése derűlátásra adott okot a csapatvezetőségnek és a szurkolóknak.

„Van még min dolgoznunk, elsősorban azt kell kitalálnunk, hogyan hozzuk csúcsformába a gumijainkat már az első körre. Ez kulcsfontosságú lesz az időmérőn” – mondta Massa, aki a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon csapattársa mögé került a vb-pontversenyben.

A többiek közül ismét a BMW futott a legjobb formában, és biztató volt Ralf Schumacher teljesítménye is. A debütálására készülő Markus Winkelhock ugyanakkor sokat hibázott, délután a kavicságyban is ott ragadt, és utolsó lett.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
21 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
29 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
48 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
54 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája