Mégis súlyosabb Sdiri sérülése

2007.07.18. 00:10
Címkék

Ijesztő eset miatt volt hangos a nemzetközi sajtó a Rómában pénteken megtartott Golden League-viadal kapcsán. Az ok: a jackpotra is pályázó finn Tero Pitkämäki szektoron kívülre hajított gerelye eltalálta a távolugró Salim Sdirit. Az első hírek még arról szóltak, hogy a francia atléta nem szenvedett számottevő sérülést, a gerely „csak” három centire hatolt a testébe, és nem ért létfontosságú szervet. Mostanra kiderült, a sebesülés ennél súlyosabb. Sdiri változatlanul kórházban van, a jobb veséjén enyhe repedés, a máján kisebb roncsolódás keletkezett. „A gerely tíz centiméter mélyen fúródott belém – mondta hétfőn Salim Sdiri. – Úgy tűnik, a vesém műtét nélkül is meggyógyul, remélhetőleg a májam miatt sem lesz szükség operációra.” Mivel az utazás újabb vérzést indukálhat, ez pedig egészségi állapotának romlásához vezethet, a hét végéig Sdiri mindenképpen a római kórházban marad. A 28 éves versenyző egyelőre nem kommentálja a verseny alatti biztonsági intézkedéseket, annyit azonban elárult, hogy már akkor ideges volt kissé, amikor kiderült, a távolugrást és a gerelyhajítást egymással párhuzamosan rendezik meg. „Mi már versenyeztünk, amikor a dobók melegíteni kezdtek, s egy gerely már akkor is a lábam mellett csapódott a földbe. Azt azonban, amelyik eltalált, nem vettem észre, mert éppen háttal álltam.”

Legfrissebb hírek

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
13 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
30 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
32 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
1 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
2 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2 órája