Kell a jó csapatjáték!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.18. 23:49
Címkék
Csütörtök este fél kilenckor az Újpest Megyeri úti stadionjában megkezdi UEFA-kupa szereplését az MTK Budapest csapata. A legutóbbi bajnokság ezüstérmesének az FC MIKA a riválisa: az örmény ellenfél tizennégy fordulót követően harmadik helyen áll hazája bajnokságában.

Ezúttal Újpesten lesz otthon az MTK: mivel a Hidegkuti-stadion nem felel meg az UEFA követelményeinek, pálya után néztek a klub elöljárói. A két lehetséges helyszín Székesfehérvár és Újpest volt, a választás végül az utóbbira esett. Az FC MIKA elleni párharc esélyeinek taglalásakor nem árt figyelembe venni: a tavaly őszi alapcsapatból a védő Balogh Béla, a középpályás Czvitkovics Péter és a támadó Németh Krisztián sem tagja már a fővárosiak keretének, a helyükre érkező fiatalok és az újonnan igazoltak pedig egyelőre még nem képviselik ugyanazt a szintet. A csapat karmestere, Kanta József mindezek ellenére azt mondja, a cél nem lehet más, mint előnyszerzés a visszavágóra, és a továbbjutás kiharcolása.

Végh Zoltán és Mladen Lambulics kivételével valamennyiük számára az első nemzetközi tétmérkőzés következik. Azért ez nem mindennapi helyzet...

Nem tagadom, van is bennem drukk emiatt – felelte Kanta József. – Ráadásul ez lesz számunkra a szezon első tétmecscse, és egyáltalán nem mindegy, milyenre sikeredik az indulás. Úgy készülünk, mintha egy szimpla bajnoki meccset játszanánk, ugyanakkor előnnyel szeretnénk várni a visszavágót.

Az FC MIKA neve sokak számára semmit sem mond, megkockáztatom, a szurkolók között vannak, akik azt sem tudják, milyen nemzetiségű a csapat. Ki meri jelenteni, hogy az MTK jó eséllyel pályázik a továbbjutásra?

Mi már rég nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármilyen nemzetbeli ellenfelet is lebecsüljünk. A MIKA keretében orosz és brazíl futballisták is vannak, és látatlanban mondom, hogy a felkészültségükkel nem lehet gond. Kiélezett meccsre van kilátás Budapesten és Jerevánban is, remélem, a visszavágó kezdetekor már mi leszünk kedvezőbb helyzetben.

Egyetért azzal a megállapítással, miszerint az edzőmeccseken igencsak akadozott az MTK futballja?

A meccseinken és az edzéseken is azt éreztem, bőven van csiszolnivaló a játékunkon. Abban nem vagyok biztos, hogy olyan teljesítményt nyújtunk majd csütörtök este, mint tavaly a bajnokság első felében, de hogy csapatként fogunk működni, abban egy pillanatig sem kételkedem.

Jelenthet problémát, hogy a hazai találkozót voltaképpen idegenben, a Szusza Ferenc Stadionban kell lejátszaniuk?

Biztosan jobb lenne a Hungária körúton futballozni, de az utóbbi időben a Megyeri úton is többnyire sikeresek voltunk. Bízom abban, hogy most is azok leszünk. A magyar labdarúgásnak, az MTK-nak, és nekünk játékosoknak is nagyon fontos, hogy ebből a párharcból mi jussunk a következő körbe.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
5 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik