Maccabi: még nem

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.07.16. 23:02
Címkék

Eldőlt: Hendlein Roland nem lesz az Euroliga egyik legpatinásabb csapatának játékosa. Legalábbis egyelőre. Megérkezett ugyanis a várva várt visszajelzés az izraeli bajnoktól. „Kaptam egy e-mailt a Maccabitól, amely szerint továbbra is tartják, hogy Roli nagyon tehetséges, tetszett a játéka, de az idén nem szerződtetik. Nyomon követik a következő idényét, kell majd küldenem statisztikákat, DVD-ket róla, tehát tartjuk a kapcsolatot. Egy év múlva döntenek arról, visszatérünk-e a dologra vagy sem” – mondta Vinkó László, a játékos ügynöke, aki azt is hozzátette, ezzel eldőlt, hogy Hendlein Roland marad még egy évig a nevelőklubjában, Kaposvárott, ahol a következő évad végéig szól a megállapodás. Pedig mégis csak mehetett volna az izraeli első osztályba! „A szintén premier ligás Askelon szakvezetőjének is megtetszett Roli, ami nem meglepő, mert ő volt az edzője annak a gárdának is, amelyben szerepelt a jól sikerült jesolói táborban. Viszont mi úgy gondoltuk, inkább itthon játszik még egy idényt. A döntésben az is szerepet játszott, hogy Kaposvárott rendeződni látszanak a viszonyok, ráadásul az askeloniak úgy nyilvánították ki szerződtetési szándékukat, hogy annak sem az időtartamát, sem az anyagi kondícióit nem határozták meg... Ami ennél is nyomósabb ok: nem annyira acélos az a csapat, hogy érdemes lenne miatta belekóstolni egy teljesen idegen világba” – magyarázta a menedzser.

Nagy dilemma egy először külföldre készülő kosaras esetében, hogy vajon melyik a jobb megoldás: a kispadon ülni egy kevésbé neves határon túli együttesben – az Elitzur Askelon legutóbb kilencedik volt Izraelben –, avagy sokat játszani a nem túl erős honi bajnokságban. Utóbbira sajnos nem nagyon figyel oda a kontinens, de a Hendlein Rolanddal most a válogatottban épp együtt edző Simon Balázs példája is bizonyítja, hogy külföldön sem egyszerű az élet. Főleg, ha valaki nem kap elegendő lehetőséget, mint ahogy vele történt nemrég Németországban. A kispadról, de főleg a kispadon ugyanis nehéz maradandót alkotni. Persze azért van olyan klub, amelyért érdemes vállalni a sokadik tartalék szerepkörét is, ilyen például a kétszeres Euroliga-győztes Maccabi Elite Tel-Aviv. Illetve – ilyen lett volna. Visszatérve Vinkó Lászlóhoz, a menedzser javában dolgozik egy másik kliense jövőjén is: a jelenleg Kubában nyaraló, nászúton lévő Németh Istvánnál még nem tisztázódott, melyik lesz új csapata. Már ha egyáltalán lesz új csapata. Ugyanis továbbra is igényt tartana rá a régi, az előttünk álló idényben az Adriatic Ligában induló szerb Vojvodina. Az újvidéki mellett azonban van két másik ajánlata is a korántsem lebecsülendő görög élvonalból, ahonnan patinás gárdák csábítják. Báder Márton az idén nyáron már elcsábult az Európabajnoki címvédő országába...

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
11 perce

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
19 perce

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
1 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
1 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
1 órája

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
1 órája

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, újabb fejlemények Rodriról – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája