Se Diósgyőr, se Kecskemét?

2007.07.15. 02:35
Címkék

Nincs hír Diósgyőrből, és ez rossz hír. Napok, sőt immár hetek óta. Sem arról, hogy a DKSK-nak – Hatvani Olivér elnök vezetésével – sikerülne kilábalnia az adósságcsapdából, sem pedig arról, hogy a legújabb, Király Sándor-féle törekvés sikerrel járna. Az egykori miskolci sikeredző azzal a módszerrel próbálta megmenteni a diósgyőri női kosárlabdát, hogy átteszi a legutóbb általa irányított Kecskeméti KC telephelyét a borsodi megyeszékhelyre, de voltak bizonyos feltételei. Mégpedig bizonyos anyagi feltételei: hogy mennyi pénzt teremtsen elő a helyi önkormányzat ahhoz, hogy érdemes legyen beszállnia. Állítólag a költségvetés feléről van szó.

Információink alapján 80 millió forintra „lőtte be” a büdzsét Király Sándor, tehát 40-et kellene a helyi közgyűlés által tárgyalni felhatalmazott polgármesternek előteremtenie. Annyit, amennyi eddig az esztendőig a diósgyőri női kosárlabdacsapat éves apanázsa volt, de ezt a közelmúltban a felére csökkentette a város, amely a hírek szerint szintén nincs a legrózsásabb anyagi helyzetben. Ezért úgy tudjuk, Miskolc első embere úgy akart segíteni, hogy maga segíti hozzá bizonyos szponzori szerződés(ek)hez a klubot. De immár a „királyi” klubot, nem pedig az eladósodott DKSK-t.

Az idő pedig sürget, mert a hét utolsó napján lejár a nevezési határidő a honi bajnokság legmagasabb osztályába, és egyelőre nem tudni, ki képviseli a női szakág keleti fellegvárának tartott borsodi megyeszékhelyt. Jelen helyzetben a Kecskeméti KC is „lóg a levegőben”, vagyis két együttest máris tudunk, amelynek minimum veszélyben van az indulása. Egy biztos: óriási csapás lenne a magyar kosárlabdának, ha megszűnne a nagy hagyományú diósgyőri női csapat, amely 1993-ban és 1994-ben megnyerte a Magyar Kupát, sőt még a legutóbbi idényben sem távolodott el az elittől: az ötödik helyet szerezte meg a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája