Lisztes Krisztián cselei

2007.07.15. 02:35
Címkék

Elkerülte egymást a két magyar labdarúgó a Hajduk Split–West Bromwich Albion edzőmérkőzésen. A Horvátországban, majd azt követően Szlovéniában túrázó WBA légiósa, Gera Zoltán a kezdőcsapatban kapott helyet a péntek esti felkészülési találkozón, ám mire a splitieknél pályára lépett a hetek óta tesztelt Lisztes Krisztián, az angol gárda középpályását lecserélte Tony Mowbray vezetőedző. Nem meglepő, hogy az új szerepkört kapó, immár irányítóként játszó Gera Zoltánnal elégedett volt a vendégek szakmai stábja, ám a másik magyar labdarúgóról is elismerően beszéltek a 0–0-val végződő meccset követően. Az összecsapást a helyszínen megtekintő Slaven Alfirovic, a Slobodna Dalmacija újságírója lapunknak azt mondta, hogy a 72. percben becserélt Lisztes Krisztián látványosan futballozott. „Volt egy-két parádés csele, és egy nagyszerű beadással is felhívta magára a figyelmet – mondta a horvát lap tudósítója. – Úgy tűnt, tökéletesen rendbe jött a lába, és bár keveset játszott, minden megmozdulását tapsvihar kísérte.” Még mindig nem tudni, az előző horvát bajnokság ezüstérmese szerződteti-e Lisztest, mindenesetre a reakciókból arra lehet következtetni, a spliti drukkerek örülnének, ha a 49-szeres magyar válogatott játékos a Hajdukban folytatná pályafutását.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája