Két meccs után máris búcsúzás

2007.07.15. 02:35
Címkék
Másodszor is kikapott a ZTE az UEFA-Intertotó-kupában az orosz Rubin Kazany együttesétől, így 5–0-s összesítéssel búcsúzott el a nemzetközi porondtól. Vitalij Volkov négy gólt szerzett a két meccsen.

Gond nélkül, 5–0-s összesítés sel lépett túl a Zalagerszegen az orosz Rubin Kazany együttese. Sovány vigasz, hogy idegenben kevesebb gólt kapott Szlavko Petrovics együttese, mint hazai pályán. A ZTE, amely 2001-ben a Manchester United legyőzésével kontinensszerte visszhangos sikert aratott, most nyomtalanul tűnt el a nemzetközi porondról. Az már az első meccsen kiderült, hogy az Európában jószerével ismeretlen Rubin Kazany sokkal erősebb gárda a kék-fehéreknél (sima 3–0 volt a tatár csapat javára), és a biztos továbbjutás tudatában a hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést. Vitalij Volkov nevét megemlegethetik a zalaiak: két meccsen rúgott négy gólt, az ötödiket pedig előkészítette.

Az ötgólos különbség soknak tűnhet, de talán nem az, ha figyelembe vesszük: míg a Rubin Kazany negyvenmillió dolláros (7.1 milliárd forint) költségvetéssel játssza végig az évet, a magyarok 2.2 millió dollárból (390 millió forint) gazdálkodnak, ami csaknem tizennyolcszoros különbség. Persze ettől még a magyarok is értékesíthetnék a helyzeteiket. A zalaiak csak ámultak, amikor meglátták az új kazanyi létesítményt, no meg a mellette létesülő, atlétikai centrummal együtt épülő műfüves futballstadiont, amelyben tízezer néző foglalhat helyet. A beruházás 17 millió dollárba, mintegy hárommilliárd forintba kerül.

Ehhez képest csaknem apróság, hogy a ZTE legrutinosabb tagja, Molnár Balázs és a nemrégiben igazolt, szintén tapasztalt Tóth Norbert távollétében több fiatal is szóhoz jutott – csodát ők sem tudtak tenni.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
4 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
4 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
5 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
5 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
5 órája