Jobb elbánást kérnek

2007.07.14. 00:06
Címkék

Tony George pályaigazgató nem lepődött meg azon, hogy az indianapolisi pálya nem kerül be a Formula–1 2008-as naptárába (csütörtökön késő este hozták nyilvánosságra, hogy nem tudtak megállapodni), de véleménye szerint ezért részben a sportág vezetőit kell okolni. A szakember úgy véli, az Egyesült Államokat nem lehet „egy kalap alá venni” a többi házigazdával, csak akkor térhet vissza a sorozat a legendás aszfaltcsíkra, ha az illetékesek a jövőben másként viszonyulnak a körülményekhez. „Számos megbeszélést folytattam Bernie Ecclestone-nal, ezek után úgy határoztunk, nemzárjuk be végleg a kaput az itteni verseny előtt. Reméljük, lesz lehetőségünk a közeljövőben, hogy visszahozzuk ide a futamot” – jelentette ki Tony George, aki csütörtökön tájékoztatta a közvéleményt az indianapolisi viadal ideglenes (?) száműzéséről. Néhány héttel ezelőtt egyébként a száguldó cirkusz csapatai szinte egyöntetűen jelentették ki, az F1-nek szüksége van az Egyesült Államok Nagydíjára, hiszen a szurkolók imádják, és több is tállónak is hatalmas piacot jelent az ország. Ez nem igazán hatotta meg az Indianapolist nem igazán kedvelő Ecclestone-t, ennek pedig most meg is lett az eredménye. Tony George úgy gondolja, a promóciós szempontok nagyon fontosak, de egyelőre a Formula–1 még nem találja a megfelelő módot a helyi viszonyok kezelésére. „Dinamikusan fejlődik minden, de a sikeres jövőnek az a záloga, hogy az illetékesek felismerjék, az Egyesült Államokban más módszer kell a sikerhez – jegyezte meg az indianapolisi pályaigazgató. – A pénz fontos, de nem egyedüli szempont. Más dolgokra is szükség van ahhoz, hogy üzletileg is sikeres legyen a vállalkozás. Lényeges például, hogy az Indianapolis Motor Speedway és a Formula–1 közös munkakapcsolatot alakítson ki, helyi kommunikációs partnerrel és névadó szponzorral. Ígytudják ugyanis megfelelően támogatni az eseményt” – szögezte le az indianapolisi létesítmény első számú vezetője. Tony George egyébként úgy érzi, a hiányosságok ellenére jó kapcsolatot ápol a Formula–1 vezetőivel, köztük Bernie Ecclestone-nal.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
19 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
27 perce

Molnár Attila negyedik 400 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
29 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
48 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
56 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
57 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
1 órája

Európai Szuperkupa: csereként gólpassz Dembélétől, PSG–Aston Villa 2–1

Bajnokok Ligája
1 órája