Csak a bajnokokkal együtt sikerülhet

2007.07.14. 00:06
Címkék

Moszkva bejelentkezett a 2010-es ifjúsági olimpia megrendezésére, néhány nappal azután, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén a tagok áldásukat adták Jacques Rogge javaslatára a 14–18 éves korosztálynak rendezendő ötkarikás játékokról. Oroszországban – leginkább Vlagyimir Putyin elnök néhány éve tett kijelentése miatt – óriási összegek mozdultak meg az utóbbi időben. Kérdés: mindent a pénz mozgat? Netán Szocsi is ennek köszönheti, hogy 2014-ben téli olimpiát rendezhet? „Az olimpia megrendezésénél az anyagi háttér szilárdsága megkerülhetetlen szempont, de a döntéshozóknál nem kizárólag ez számít – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki nemrég tért haza a NOB guatemalavárosi üléséről. – A téli olimpia helyszínéről döntő szavazásnál legalább ekkora súllyal esett latba a kandidáló város mögött álló nemzet sportteljesítménye is. Ha az adottságokat, az ígért létesítmények színvonalát nézzük, Pjongcsang, Salzburg és Szocsi egyaránt kiváló minősítést érdemel. A támogatottság tekintetében sem volt túl sok különbség, hiszen mindhárom ország államfője megjelent Guatemalában. Ha viszont a téli olimpiai múltat nézzük, ebben az oroszok óriási hagyományokkal bírnak: bajnokok hosszú sora vonult fel a NOB-ülésen is. Az osztrákok is erősek az alpesi számokban, továbbá síugrásban, ám az oroszok mindig is jóval dominánsabbak voltak a téli játékokon. Ez egyben üzenet nekünk is: ha komolyan vesszük a 2020-as rendezési szándékot, arra kell koncentrálnunk, hogy erős csapatunk legyen a pályázat időszakában is. Én az érintettek helyében nem a további hirdetésekre gyűjtenék pénzt a cégektől, illetve immáron az utca emberétől is, hanem a Pekingre készülő magyar olimpikonok, a magyar utánpótlás támogatására költeném a tízmilliókat, a pályázat sikere és a majdani olimpia hangulata ugyanis nagymértékben a hazai csapat eredményességétől függ. Ezt pontosan tudják a NOB tagjai is, azaz jó magyar sport nélkül, pusztán a múlt eredményeire alapozva nem lehet esélyünk a kandidálásnál.”

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
38 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
41 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája