24 ÓRA

2007.07.14. 00:06
Címkék

A dobogó a célA dobogó a cél

VECSÉS. Belső védővel, Kiskapusi Balázzsal erősített a Vecsés FC. A korábban Újpesten és Dániában is futballozó játékos a Jászapátitól érkezett, és egyéves megállapodást kötött a vecsésiekkel. A város anyagi támogatásának köszönhetően a keretet sikerült egyben tartani, így a következő szezonban Pisont István vezetőedző együttesének célja a dobogós helyek egyikének megszerzése lesz.

Külföldön próbálkoznak

SZLOVÉNIA. A Kaposvár korábbi középpályása, Andruskó Attila a téli maribori próbajáték után ezúttal is Szlovéniában, az első ligás Primorje Ajdovscina gárdájánál felkészülésen vett részt. Andruskóhoz hasonlóan a ZTE korábbi szerb játékosa, Darko Ljubojevics is délnyugati szomszédunknál, a Publikum Celjénél próbálkozik.

Kölcsönben a védő

ANGLIA. A Chelsea egy évre kölcsönadta a spanyol Sevillának a holland Khalid Boulahrouzt. A 25 éves válogatott hátvéd tavaly hétmillió font (2.5 milliárd forint) ellenében érkezett a londoni csapathoz a német Hamburgtól.

Chilei az Interben

OLASZORSZÁG. Chilei középpályást igazolt az olasz bajnok Internazionale. A milánóiak egy évre vették kölcsönbe a Laziótól Luis Antonio Jiménezt, akire 11 millió eurós (2.7 milliárd forint) kivásárlási opciós jogot szereztek a jövő nyárra.

Olaszt vett a City

ANGLIA. Az olasz Rolando Bianchival erősített a Manchester City. Az angol klub 8.8 millió fontot (3.1 milliárd forint) fizetett a 24 éves csatárért a Regginának.

Megvan az új edző

SPANYOLORSZÁG. Joaquín Caparrósszal vág neki a következő idénynek az Athletic Bilbao. A spanyol élvonalban éppen csak bennmaradó baszkok hároméves szerződést kötöttek az 51 éves vezetőedzővel, aki José Manuel Esnart váltja a kispadon.

Büntetett az UEFA

SVÁJC. Az UEFA 24 ezer euróra (5.9 millió forint) büntette a szerb szövetséget a szurkolók és a játékosok rasszista megnyilvánulásai miatt. Az angoloknak 3000 eurót (737 ezer forint) kell fizetniük. A két ország U21es csapata a hollandiai Eb-n játszott egymással, és a 2–0-s angol győzelemmel záruló mérkőzésen a szerb szurkolók egy csoportja rasszista bekiabálásokkal sértegetett néhány angol játékost, majd a szerb futballisták a szünetben inzultálták a jobbhátvéd Justin Hoyte-ot. Az angol játékosok a lefújást követően akartak elégtételt venni a sértegetésekért.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
38 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
41 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája