Új edző, új módszerek a békéscsabaiaknál

2007.07.13. 21:26
Címkék

Megkezdte a felkészülést az őszi bajnoki idényre a Békéscsabai Előre NK NB I-es női kézilabdacsapata. A lila-fehéreket a Dunaferrtől érkező Mátéfi Eszter irányítja az új szezonban, aki a Hódmezővásárhelyre távozó Rapatyi Tamást váltotta a kispadon. „Napi egy rávezető edzéssel kezdtük a felkészülést, miközben a lányok orvosi vizsgálaton is részt vettek – mondta Mátéfi Eszter. – Csütörtöktől már naponta két foglalkozás szerepel az edzésprogramban, majd a jövő héten beköltözünk a Mester Klubba, ahol edzőtábor jelleggel, napi három edzéssel készülünk a szeptember eleji bajnoki nyitányra. A táborban sok futás és erőfejlesztés is vár a lányokra.” A játékoskeretben nem volt túl nagy mozgás. Győrből kölcsönbe érkezett a balkezes átlövő, Herr Anita, aki az előző szezonban hasonló státusban Kiskunhalason szerepelt. Szögi Anita az NB I B-s Szegedi KKSEből jött, az átlövő átigazolása ügyében a héten szeretnének megegyezni a szegediekkel. Az utánpótlás-együttesből Hajduch Csenge és Kovács Anna a felnőttekkel készül, miként a már az előző évadban is itt edző Futaki Hajnalka, Petrovszki Kata, illetve Nagy Zsanett. Egyetlen távozó a juniorválogatott Gábor Eszter, aki a Dunaferrben folytatja. A szeptemberi bajnoki rajtig több felkészülési mérkőzést játszanak a lila-fehérek. Július 25-én 17 órakor a Hódmezővásárhelyt fogadják, augusztus elsején a Gyopároson edzőtáborozó Dunaferr lehet az ellenfél Orosházán. Négy élvonalbeli csapat, a Békéscsaba, a Derecske, a Vasas és a Vác részvételével három felkészülési tornán is szerepelnek a csabaiak. A tervek szerint augusztus 4-én és 5-én Derecskén, augusztus 18-án és 19-én Békéscsabán, majd augusztus 24-én és 25-én a Fáy utcában és Vácott méri össze tudását a négy együttes.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
1 perce

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
8 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
15 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
16 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
24 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
32 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
39 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája