Két magyar jutott döntőbe

2007.07.13. 21:26
Címkék

Napsütésben kezdődött, zuhogó esőben folytatódott, és nyirkos, hűvös időben fejeződött be Debrecenben az utánpótlás Európa-bajnokság első napja. Három döntőt rendeztek csütörtökön, s ezek egyikében, a férfi súlylökésben mi is érdekeltek voltunk. Két versenyzőnk, Kürthy Lajos és Páli Viktor jutott be a fináléba, a délelőtti selejtezőben Kürthy 18.18 méterig, Páli 17.78 méteres egyéni csúcsig jutott. Ezzel a nyolcadik, illetve a 11. helyen léptek tovább. Délután a vizes, csúszós körben a legjobban a lengyel Jakub Giza kezdett, aki első kísérletével (19.42) megjavította korábbi egyéni rekordját (19.25), majd másodikra 19.87 métert teljesített. A harmadik sorozat után a szerb Luka Rujevics (19.55) állt a második helyen, Kürthy 18.59 méterrel ötödik volt. Páli 17.18 méterrel nem jutott a nyolcas döntőbe. Kürthy negyedik próbálkozásra 18.87 méterre javított, ezután kétszer kilépett, helyezése nem változott. Az élen sem módosult a sorrend. Az említetteken kívül a magyar csapatból Szebeny Miklós teljesítményét kell kiemelni. A Vasas vágtázója 100 méteren 10.42 másodperccel jutott az elődöntőbe, ott beállította 10.41 másodperces egyéni csúcsát, de csak ötödikként ért célba, vagyis nem lett finalista, pedig összesítésben a nyolcadik időt érte el. A női súlylökést az orosz Irina Taraszova 18.26 méterrel nyerte meg, a férfi 5000 méter aranya – nagy hajrá után – a francia Nourredine Smail (13:53.15) nyakába került. Tízpróbában az első nap után a fehérorosz Andrej Kraucsanka 4399 ponttal áll az élen.

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
18 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 0–0

Bajnokok Ligája
19 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
22 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
23 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
35 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
47 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
50 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
59 perce