Büntetés lesz a vége?

2007.07.13. 21:26
Címkék

Újabb „eseménnyel” bővült csütörtökön a tovább bonyolódó F1-es kémügy: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ugyanis bejelentette, hogy illetékes testülete, a Motorsport-világtanács július 26-án, rendkívüli londoni ülésén hallgatja meg a McLarent, amelynek főtervezője, Mike Coughlan ellen bírósági eljárás zajlik. A „beszámoltatásra” várják a Ferrari képviselőit is. Az FIA úgy véli, hogy a McLaren megsértette a nemzetközi sportszabályzat 151/c jelű pontját, mivel március és július között illetéktelenül birtokolta a Ferrari tulajdonát képező, jelenlegi ismereteink szerint 780 oldalnyi titkos technikai és sportszakmai dokumentációt. Maga a cikkely egyébként a motorsporton belüli tisztességtelen információszerzést, illetve általánosságban a verseny érdekeivel ellentétes cselekedetet tiltja. Márpedig a nemzetközi szövetség szerint a wokingiak teljes körű ismeretanyagra tehettek szert a nagy ellenfél autójáról, versenytaktikáiról, valamint a fejlesztési tervekről és azok ütemezéséről. Amint arról már korábban beszámoltunk, az iratokat a feltételezések szerint Nigel Stepney, a Ferrari volt technikai igazgatója adta át az azóta felfüggesztett Mike Coughlannek, a wokingiak vezető mérnökének. A McLaren a botrány kirobbanásakor közölte, egyetlen adatot sem használt fel autója fejlesztésekor, nem is tudott róla senki. Ennek némiképp ellentmond, hogy a hírek szerint a csapat menedzsere, Jonathan Neal is tudott a dokumentumokról. A nemzetközi szövetség vizsgálata tehát elkezdődött, arra azonban nem tért ki a közlemény, hogy a vétkesség bizonyítása esetén milyen szankciók sújtják a McLarent. Nem zárható ki, hogy a csapatot megfosztják konstruktőri pontjaitól.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
1 perce

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
8 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
15 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
16 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
24 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
32 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
39 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája