A hét végén a Hungaroringen megrendezendő Renault-esemény fő attrakciója a Renaultvilágsorozat két futama lesz, szombaton és vasárnap is 25 kört teljesít a 30 autóból álló mezőny. A 3.5 literes, 425 lóerős motorral hajtott gépeknél Európában csak a Formula–1-es és a GP2-es autók erősebbek a nyitott karosszériások közül, őket három héttel előzi meg Mogyoródon a WSR (World Series by Renault) mezőnye. A Nissan-szériából 2005-ben Renault-világsorozattá alakuló kategória megőrizte előkelő rangját a Formula–1 felé vezető szamárlétrán, a 2004-ben a Nissan utolsó bajnoki címét megszerző Heikki Kovalainen ugyanúgy tagja az F1 mezőnyének, mint az újjáalakított sorozat első bajnoka, Robert Kubica. Az idei listavezető Sebastian Vettel is kipróbálhatta már magát az F1-ben, a Montrealban balesetet szenvedő Kubica helyére ugrott be Indianapolisban, ahol nyolcadik helyével minden idők legfiatalabb F1-es pontszerzője lett. „A Formula–1-ben tett kitérőm nem változtatta meg a hozzáállásomat, ugyanúgy meg akarom nyerni a bajnokságot, mint az év elején – mondta Sebastian Vettel. – A monacói futam óta sok idő eltelt, és sajnos azóta nem ültünk ebben az autóban. Nagyon várom a magyarországi futamot, még sohasem versenyeztem a Hungaroringen, de tetszik a pálya vonalvezetése. Nem hiszem, hogy gond lenne visszaszoknom ehhez az autóhoz.” A pontversenyt hétegységnyi előnnyel vezető németet a portugál Alváro Parente követi, Vettel és a brit Formula–3 2005-ös bajnoka pontszáma alapján kiemelkedik a mezőnyből. Ugyanúgy egy versenyt nyertek az idén, mint az orosz Mihail Alesin, az A1 GP-ben (azaz a nemzetek autósport-világbajnokságán) kétszeres futamgyőztes mexikói Salvador Durán, valamint az olasz Davide Valsecci.
A mezőny néhány tagja már a GP2-ben is kipróbálta magát, a monacói Clivio Piccione és a malajziai Fairuz Fauzy tavaly látogatott el a Hungaroringre az F1 betétfutamának mezőnyével. Ismerős név lehet még Giedo van der Garde, a Spyker F1-es tesztpilótája, akiért a holland csapat az év elején kisebb csatát vívott a Super Agurival. A holland versenyző kedden még Spa-Francorchamps-ban tesztelt Formula–1-es autót, a hét végén pedig már a Hungaroringen versenyez.







