Szerződtették Márkus Tibort

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 23:27
Címkék

Éger László után újabb neves futballistát igazol a Paksi FC. A Borsodi Liga legutóbbi idényében újoncként a 11. helyen végző gárda pénteken szóban megállapodott Márkus Tiborral; a támadó a jövő héten aláírja három évre szóló szerződését. A 28 esztendős, az előző szezonban Cipruson futballozó csatár legjobb évadját két éve a Tatabánya színeiben produkálta, 19 gólt szerzett az NB Iben. Márkus Tibor eddig öszszesen 51 találkozón játszott az élvonalban és 22 gólt ért el.

Lengyel Ferenc vezetőedző már szombaton felmérheti, mit tud az új szerzemény: a paksiak a szlovák FK Banská Bystricával játszanak nemzetközi mérkőzést. „Szimpatikus ajánlatot kaptam a Pakstól, s barátom, Éger László is csupa jókat mondott a klubról – mondta a támadó. – Tudom, hogy a csapat újoncként a tizenegyedik helyen végzett az NB I-ben, s azzal is tisztában vagyok, engem azért szerződtettek, hogy gólokat szerezzek. Nagyon bízom benne, hogy olyan formában játszom majd, mint legutóbb Tatabányán. Ha így lesz, és ezáltal a csapat is előkelő helyen végez, elégedett leszek.” Éger László után Márkus Tibor a paksiak nyári második nagy fogása, de ezzel még nincs vége az atomvárosiak kereterősítésének. Lapunk úgy tudja, még egy támadó érkezik Lengyel Ferenc együtteséhez, de hogy ő – mint korábban már írtuk – Tököli Attila lesz-e vagy másvalaki, csak a következő napokban derül ki.

Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
31 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
31 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
49 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
55 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
1 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik