Csatárokat keresnek

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 23:27
Címkék

Az elmúlt hetekben több játékost, köztük a rutinos Kriston Attilát is szerződtette az FC Tatabánya. Az NB I-es indulást az utolsó pillanatokban bebiztosító klub vezetősége a napokban két újabb labdarúgót igazolt. Németh Attila tatabányai nevelés, ám Bíró Péter klubtulajdonos Szombathelyre költözésével a 24 éves játékos is elhagyta a várost. Most visszatért, és Mészáros Ferenc vezetőedző a balszárnyon vetheti majd be. A debreceni nevelésű, 21 esztendős Radnai György – aki jó benyomást tett az utóbbi gyakorlómérkőzésen a trénerre – pedig a védekezősort erősítheti. Támadóposzton azonban még vannak hiányosságok. Dorge Rostand Kouemaha távozása után csak a mexikói Pérez, valamint két fiatal, Takács Marcell és a napokban Pécsről érkező Horváth Péter bevethető, ez pedig kevés. Igaz, a megjött a télen Iránból szerződtetett cseh támadó, Miroslav Kozak játékengedélye. Az FC Tatabánya ügyvezetője, Török József amerikai kapcsolatainak köszönhetően érkezett egy ecuadori csatár is, aki azonban szinte azonnal haza is térhetett – a próbajátékon mutatott teljesítményéről sokat elárul, hogy a klub vezetői még a nevét sem jegyezték meg.

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
13 perce

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
25 perce

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
1 órája

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik