Jöhet eső, jöhet szél!

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2007.06.29. 23:18
Címkék
Talmácsi Gábor második lett ugyan a Holland Nagydíj második időmérő edzésén, ám mivel esett az eső, senki sem tudott javítani csütörtöki eredményén, így a magyar a hatodik helyről rajtholhat.

Szakadt az eső, mintha jobb dolga nem is lenne. És ha ez még nem lett volna elég, a szél is fújt, úgyhogy a vízcseppeket szinte vízszintesen, oldalról kapták a motorosok. Nem volt könnyű dolguk, mert bár kivétel nélkül magukra húzták a „fóliát”, vagy ha úgy tetszik, a speciálisan motorosok számára készült esőkabátot, ez azonban a hidegtől nem óvta meg őket. Áztak-fáztak, de azért köröztek bőszen a 125 köbcentis kategória versenyzői, mivel muszáj volt beállítani a motorokat a vizes pályára. Könnyen megeshet ugyanis, hogy szombaton is esni fog. Talmácsi Gábor a maga részéről nem ijedne meg az esős versenytől – az eredményét látva erre nincs is semmi oka, hiszen Mike Di Meglio mögött a második leggyorsabb volt a vizen. És mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint motorja beállításán lehet még változtatni bőven. Összefagyott, ennek ellenére sokkal jobban élvezte ezt a napot, mint a csütörtökit. A délelőtti szabadedzésen negyedik lett szárazon, délután meg második vizen. Motorja rengeteget javult, a pálya összes szekciójában nagyon gyors volt, így sokkal nyugodtabb szívvel megy aludni, mint egy nappal korábban. „Ezen a pályán elvileg nem nehéz esőben menni, mivel az aszfalt nagyon jól tapad, csak ez az erős szél ne lenne – fohászkodott Talmácsi. – Megmondom őszintén, ez után az edzés után egy vizes versenytől sem ijednék meg. A rajt nagyon fontos lesz, és bár a verseny előtt mindig nehéz jósolgatni, szerintem az is benne van a pakliban, hogy nyerek szombaton.” A legfőbb ellenfelek közül a csapattárs Sergio Gadea vizen és szárazon egyformán gyors, csakúgy, mint a derbis Lukas Pesek, az edzéskirály Mattia Pasininek ezzel szemben nem nagyon megy esőben. A világbajnoki pontverseny éllovasa, Hector Faubel mindkét időmérésen lassúbb volt Talmácsinál, ebből azonban botorság lenne meszszemenő következtetéseket levonni. Az tény: egészen más élmezőnyre számíthatunk, ha esik, mint ha száraz idő lesz szombaton Assenben. Jó hír, hogy Talmácsi Gábornak az előzmények alapján mindkét esetben ott a helye a legjobbak között.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
11 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
11 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
53 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája