Megbüntetik a támadót

D. L.D. L.
2007.06.27. 08:46
Címkék

Csalódtak a diósgyőri drukke rek, hiszen elmaradt a kedd estére tervezett DVTK–Michalovce előkészületi mérkőzés. A szlovák második vonalban játszó alakulattól mindössze egy értesítés jött meg Farkas Gábor technikai vezetőhöz, amelyben technikai okokra való hivatkozással lemondták a találkozót. Csank János vezetőedző legénysége így csütörtök este mutatkozik be a drukkereknek a harmadosztályú szlovák Trebisov ellen – hacsak nem jön megint egy sajnálkozó telefonhívás… Mindeközben alaposan lecsökkent az afrikai kontingens létszáma. Beszámoltunk róla, hogy Foxi Kethevoama és Sadjo Haman Újpestre szerződött, s a felkészülésben eddig Halidou Douva sem vett részt. Az ok? A kameruni játékos fegyelmezetlennek bizonyult, még néhány nap szabadságot remélve nem ült fel a repülőgépre a társaival, ezért Sallói István klubigazgató szerint kizárólag akkor térhet vissza a DVTK-hoz, ha elfogadja a büntetést. Hétfőn bekapcsolódott a közös munkába Cséke György és Kállai Norbert, s egy hete a diósgyőriekkel készül Lakatos Béla is, aki legutóbb az NB II-es Kaposvölgye gárdáját erősítette. Elképzelhető, hogy az együttes házi gólkirálya, Simon Attila próbajátékra Belgiumba utazik, ugyanis több klub érdeklődik a csatár iránt.

Sallói István elmondta, hogy az április végén tett körútján nyolc afrikai labdarúgóval állapodott meg. Valamennyiüket fél évre, kölcsönbe vennék, elővásárlási joggal. Közülük öten maradnának Diósgyőrött, három játékost más klubokhoz kölcsönöznének. A DVTK-nak elsősorban védekező középpályásra, irányítóra és főleg támadókra van szüksége. Az afrikaiak 18–20 évesek, s valamennyien kameruniak.

Legfrissebb hírek

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
11 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
21 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
40 perce

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
41 perce

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
42 perce

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
1 órája

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
1 órája

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik