Aranylábú gyerekek

Aranybetűkkel ékes márvány táblát avattak Nyíregyházán még 2005 júliusában, a megye első élvonalbeli csapatára emlékeztetvén az utókort. A Temesvári Miklós vezette 1980-as „álombrigád” tablója mindenesetre tökéletes illusztrációként és talán lelki pluszmunícióval szolgált a jelen Szpari-játékosainak, hiszen végtére is ugyanazt az eredményt érhették el, mint a Czeczeli Károly, Moldván Miklós, Kiss Miklós nevével fémjelzett legendás generáció tagjai. A Vecsés elleni nagy meccs, a reménybeli bajnokavatás ellenére szombaton késő délután, két órával a kezdőrúgás előtt a Sóstói úti stadion környékén elvétve lézengett szurkoló. Úgyhogy minden előzetes várakozás ellenére az FTC őszi vendégjátéka alkalmával regisztrált adat (tízezer néző) maradt a nézőcsúcs, a hangulat ellenben bőven felülmúlta az akkorit – főként a tizenegyedik perctől. A tavaszi házi gólkirály Montvai Tibor fejes gólját kétszer akkora üdvrivalgással fogadta a publikum, mint háromnegyed órával korábban a bemelegítéshez a pályára érkező hazai futballisták puszta megjelenését a játékoskijáróban.

A góllal a fanatikusok elkönyvelték, hogy bajnok a Nyíregyháza. Az ünneplés így tehát már a meccs közben is zajlott, ám a többség figyelt arra is, vajon mi történhet az Üllői úton.

Tíz perc volt hátra, amikor Molnár Zoltán lövése után néhány másodperc erejéig imaházzá változott a nyíregyházi stadion – valamennyi hazai fanatikus az ég felé fordított arccal mormolt hálát a mindenhatónak –, s már csak öt perc volt vissza, amikor ugyanők „a teremtő figyelmébe ajánlották” a tizenegyesgyanús helyzetben továbbot intő, szerintük tévedő Arany Tamás játékvezetőt.

Négy perc: Nyíregyháza! Nyíregyháza! – fújtatta több mint nyolcezer torok.

Három, kettő, egy.

Talpon a publikum, a labda már Arany Tamás kezében pihent.

A Szpari 1980 és 1998 után harmadszor lett bajnok a másodosztályban, és ötödször került fel az élvonalba.