A sikerek titkai

Az új évezred nem hozott any nyi, illetve olyan látványos sikereket Sir Alex Ferguson életébe, mint a kilencvenes évek. Persze, a kétezres esztendőkben szerzett három bajnoki cím, az egy-egy FA- és Ligakupa-győzelem cseppet sem lebecsülendő eredmény, ám kissé valamennyit beárnyékolja az a tény, hogy a Manchester United a nemzetközi porondon nem ért el semmit, sőt a 2005–2006-os sorozatban az utolsó helyen végzett a csoportjában.

Ezzel együtt a skót menedzser nimbusza töretlen maradt. Sokan próbálták megfejteni, mi lehet a titka annak, hogy húsz és fél év után is van benne tűz, ambíció, az angol sajtó pedig egyenesen azt állította, hogy a most májusban megnyert kilencedik bajnoki címre lehet a legbüszkébb. A The Sun, például, ezt azzal indokolja, hogy az előző nyolc esetben a Manchestert az esélyesek közé sorolták – korábban láttuk, ez azért nem mindig volt így… –, most viszont csak a legelvakultabb hívei fogadtak rá, és a diadal záloga egyértelműen Sir Alex Ferguson volt.

A futballcipővel fejbe rúgott David Beckham

Mi a titok?

Egy mondatban aligha válaszolható meg a kérdés. Könyörtelenül megköveteli a fegyelmet, és az az elve, hogy valaki vagy azt teszi, amit ő mond, vagy mehet, amerre lát. Már 1974-ben, amikor első csapatánál, a skót East Stirlingshire-nél kezdett el dolgozni, ezt mondta róla az egyik játékosa: „Én korábban senkitől sem féltem, de Ferguson félelmetes fickó volt az első pillanattól kezdve!”

Az Aberdeen futballistái Furious Fergie-nek, azaz Dühös Fergie-nek nevezték. Ugyanitt egyszer megbüntette John Hewittot, az egyik labdarúgóját, mert a kocsijával megelőzte a sztrádán, az pedig mindennapos volt, hogy szünetben a gyengébb első félidők után hozzávágta a teáskannát és a csészéket a játékosokhoz. Legendás vagy inkább hírhedt az úgynevezett hajszárító bánásmódja – a futballisták hívják így azt, amikor közvetlen közelről üvölt a játékosok arcába, olykor bizony válogatott sértéseket is. A legnagyobb port az az eset verte fel, amikor 2003 márciusában dühében belerúgott egy futballcipőbe, és azzal pont David Beckham fejét találta el. A bálványozott sztár egyetlen szót sem szólt, ám a sajtó felkapta a sztorit, a menedzsert még szándékossággal is megvádolták, ő pedig azzal védekezett, hogy ha ilyen pontosan tudna rúgni, akkor berakná magát a csapatba.

Nem a taktika fontos, hanem a csapatszellem

Motiválni tehát nagyon tud, ám a keménység még önmagában nem vezetne sikerekhez. Nála azonban ez végtelen odafigyeléssel is társul, és bár több világsztárral is összerúgta a port, még ők is elismeréssel és tisztelettel beszélnek róla. A zöldfülűként Manchesterbe érkező Mikaël Silvestre, például, nem akart hinni a szemének, amikor a repülőtéren maga Sir Alex Ferguson várta és üdvözölte. A menedzser így vallott a nézeteiről:

„A mai futball korlátlan vezetési módszert igényel. A nagy játékosok klubról klubra járnak, egyfolytában vándorolnak. A fiatalokban kell kialakítanunk a csapatszellemet. Szoros személyes kapcsolatot alakítok ki velük, és ha érzik bennem a szenvedélyt, akkor ez a kapcsolat tartós lesz. Érzik, hogy bízhatnak bennem, mert én is bízom bennük. Sokan hiszik magukról, hogy el tudnának irányítani egy csapatot. Egy támadóval kellene játszani? Kettővel? Egy ékkel, öt védővel, területvédekezéssel? Nem ez a fontos. A lényeg a csapatszellemben rejlik.”

Persze ez nem azt jelenti, hogy a taktikai elképzelései ne járultak volna hozzá a sikerekhez. Alapelve, hogy védekező futballal nem lehet győzelemre játszani, és amikor a sikerek titkáról kérdezik, ő mindig ennek a szemléletnek a fontosságát emeli ki.

Lehet szeretni, gyűlölni, de tisztelni muszáj

November 6-án volt kereken húsz éve, hogy Sir Alex Ferguson a főnök az Old Traffordon. Több száz táviratot, levelet kapott egykori játékosaitól, kollégáitól, az ősi ellenfél, Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere pedig személyesen gratulált neki, és ez nagyon is jellemzi a megítélését: lehet szeretni, lehet gyűlölni, de tisztelni muszáj.