Pakisztán a Föld legvadabb vidéke, de varázsa van

Mennyire más volt elsőre, amikor Karachiba repültünk és vonattal mentünk tovább Islamabadba és így tovább, tömött járatokon, kedves muszlim emberekkel, sűrű bazárokban lakva. 1995 - ben volt, azóta sokkal konkrétabbak errefelé a céljaim.

Az eltelt idő alatt növekedett a forgalom és a szennyezés, az emberi életformák amelyekkel találkoztam, maradtak a régiben. Mint az életszínvonal. A külföldiekkel szemben továbbra is nagyon érdeklődőek, kedvesek, a fővárosi nagy bazárokban, beszerző útjainkon, bár kötelező az alku, nem akarnak nagyon átverni és segítőkészek. Az utcai étkezdékben parázson sül a helyben előkészített birka saslik, a csapatival tálalt szabzi "pörkölt" is régi kedvenc.

Melegből még több jutott a szokottnál, árnyékban is 40 fok, forróságot sugároz az aszfalt és a környezet. A déli időszakban a legkisebb a nyüzsi, amely csak estefelé élénkül meg igazán. Volt azért kiadós monszun eső is amely jégesővé is átalakult, lehűtve egy kissé a korra délutáni forróságot. Sokan álltak ki az alkalmi zuhanyzóra, gyerekek boldogan tocsogtak a pocsolyákban.

Felvettük a keleti nyugis stílust, kissé akadozik az ügyintézésünk, persze számíthattunk rá és van tartalék idő erre is. A csapat még az interneten lóghat de amint elhagyjuk a városokat, otthonról a legfőbb információnk a környezetünk időjárása lesz.

Szóval itt továbbra is napi ötször vonyít a müezzin, kaotikus - dudálós a forgalom, a tömegben az arcokról látni, hogy más világban élünk és kell hogy ablakot nyissunk a másikra.

Készülünk a hosszú - nehéz - döcögős útra, amely Baltisztán fővárosába, Skarduba visz az Indus mentén, kb. harminc óra buszozás. Majd onnan jelentkezem.