Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

2026.08.07. 08:26
null
Fotó: Alba Fehérvár KC, archív
A 6. helyen zárt a női kézilabda NB I előző idényében az Alba Fehérvár KC, a rutinos csapatkapitány, Szabó-Májer Krisztina szerint a pályán és azon kívül is egységes volt az együttes.

Kínában járt a felkészülési időszakban az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata, két hetet töltött az ázsiai országban. Azóta már hazatért az FKC, és javában hangol a szeptemberi idényrajtra. A montenegrói Szuzana Lazovics tanítványai az előző kiírásban jól szerepeltek, sokáig a nemzetközi kupaindulást érő ötödik helyért is harcban álltak, aztán hatodikként zártak.

„Az alapozás során egyre keményebbek az edzések, most kezdtük el a negyedik hetünket – mondta a csütörtöki tréning után Szabó-Májer Krisztina, a fehérváriak csapatkapitánya. – Szépen haladunk, lépcsőfokról lépcsőfokra meg van tervezve a programunk. Kínában is az edzésekre helyeztük a fő hangsúlyt, csapatként is jót tett nekünk, hogy két hetet töltöttünk együtt, a gyakorlás mellett sokat beszélgettünk. Fontos szempont a klubnál, hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is egységesek legyünk. Szerintem az előző idényben ez nagyon látszódott, mindig küzdöttünk egymásért és a klubért.”

A rutinos jobbszélső hozzátette, reméli, hogy ez a hozzáállás lesz a meghatározó a következő idényben is. 

„Vezetőedzőnk mindig azt szeretné látni, hogy meccsről meccsre fejlődünk, és ha ez pontokban is megmutatkozik, az annál jobb. Abban bízom, hogy közel hasonló, akár még jobb helyezést is elérhetünk az előttünk álló idényben. Nekem személyesen a koromnál fogva már óriási céljaim nincsenek, de természetesen fontos, hogy minél több időt tölthessek a pályán, valamint minél jobban segíthessem a csapatot védekezésben és támadásban is. A lányok hallgatnak rám, megadják a kellő tiszteletet, nyilván a koromból kifolyólag is, ahogyan tanácsot is sokszor kérnek, édesanyaként a tapasztalatom is nagyobb. A hierarchiával nincs probléma, amúgy mindenféle mókázásban is benne vagyok” – tette hozzá a 31 éves szélső.

 

 

Legfrissebb hírek

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
4 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
10 órája

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30