Kíméletlen focidiplomácia

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2007.06.13. 00:21
Címkék
Eddig csak suttogtak róla, hétfőn Kisteleki István MLSZ-elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az MLSZ minden, korábban odakerülő magyar tagot visszahív az UEFA és a FIFA különféle bizottságaiból. Megújul a magyar futballdiplomácia vagy végképp megsemmisül? Véleményünk szerint az örökös áskálódás csak árthat a sportágnak, aminek konkrét jelei is voltak.

Az MLSZ elnöksége elrendelte a „söprést”, arra hivatkozva, hogy a 2012-es Európa-bajnokság megrendezéséért vívott küzdelem során nem akartak változtatni, bíztak az eddigi sportdiplomáciában, a kedvezőtlen döntés után azonban immár semmi létjogosultsága nincs a nemzetközi testületekbe korábban delegált, s jobbára az előző MLSZ-vezetőséghez köthető sportvezetők melletti kiállásnak. Futballunk irányítói kihasználhatják azt, hogy az UEFA bizottságaiba most alakulnak át.

Jöjjenek hát az újak!

Érthető, ha az új vezetőség a saját embereit kívánja jutalmazni a (tetemes napidíjakkal járó) nemzetközi megbízatásokkal, s abban is van igazság, hogy nem volt túl erős a korábbi magyar futballdiplomácia. Igaz, semmivel sem volt gyengébb, mint a magyar futball, de annál sem, amilyennek az új külképviselet ígérkezik.

Ugyanis a radikális átrendezés sem tűnik egyértelműen jó megoldásnak. A Bozóky Imre vezette elnökség idején öt voksot sikerült szereznünk az UEFA végrehajtó bizottságától a 2008as magyar Eb-rendezés mellett , az új vezetőség viszont egyetlen vb-tagot sem tudott megnyerni az ügynek, nulla szavazattal kullogtak haza Cardiffból. Másodszor az sem igaz, hogy eddig nem nyúltak hozzá az UEFAlistákhoz, Bozóky Imrét, például, már kitetették a fellebbviteli

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
2 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
23 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
52 perce

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
1 órája