Hol lesz már akkor Várhidi Péter?

„Én még akkor is válogatott futballista leszek, amikor maga már régen nem lesz elnök” – mondta 1949-ben egy bolgár–magyar meccs után indulatosan Puskás Ferenc az MLSZ akkori (ki emlékszik már a nevére?) elnökének, amikor az a zseniális balösszekötő eltiltását helyezte kilátásba, mert megütötte az őt provokáló bolgár játékost. Még ha végül igaza is lett, Puskás nem cselekedett helyesen, s később hosszasan meakulpázott is a Népsportban, mondván, soha többé nem tesz ilyet – dicséretére szóljon, nem is tett.

Valami hasonló gesztus a válogatottat indulatosan elhagyó – s persze korántsem puskási kvalitású – Huszti Szabolcstól is elvárható lenne: némi önkritika, szerénység. De az is igaz, hogy csapat-összeállítási és fegyelmezési kérdésben ezúttal sem kellene döntést hoznia az MLSZ elnökségének, amely most az év végéig eltiltotta Husztit a válogatottságtól.

Hogy ki játszik és ki nem, a mindenkori szövetségi kapitány joga és felelőssége, másutt vágtak már ki a válogatottból elnökségi segédlet nélkül is olyan futballistákat, mint Roy Keane, Stefan Effenberg, Ruud Gullit vagy David Ginola. Mert jelen esetben két súlyos kérdés vetődik fel: az első, hogy Várhidi Péter vajon képes-e egyedül meghozni ilyen markáns döntést. A második: legközelebb az MLSZ elnöksége vajon már elő is írja, hogy x-nek vagy y-nak kell játszania a válogatottban?

Egyik kérdésre sem kaptunk megnyugtató választ a hétfői MLSZ-sajtótájékoztatón, de az újságírókra rótt jó háromórás kényszerű várakozás alatt az a vélemény kristályosodott ki az ügyeket kénytelen-kelletlen részletesen megvitató tudósítókban: Huszti Szabolcs alighanem válogatott futballista lesz még akkor is, amikor már nem Várhidi Péternek hívják a szövetségi kapitányt...