Kiszúrtak Molnár Ákossal

O.Z. O.Z.O.Z. O.Z.
2007.06.09. 18:51
Címkék

Jó formában kezdték meg a magyarok a nyári szezont Rómában, a hagyományos Troffeo Sette Colli – a város hét dombjáról elnevezett verseny – első napján Molnár Ákos a 100 mell döntőjében a negyedik helyen csapott célba, egyéni csúcsát egy tizedmásodperccel megközelítve (1:02.39). Mégis dobogós helyezés járt volna neki, hiszen Romanosz Alifantisz nyerte meg a futamot, akit az utóbbi egy évben minden jelentős versenyről kizártak szabálytalan lábtempója miatt. A görög ezúttal is tiltott, pillangózó tempóval úszott, mégis átvehette az aranyérmet, így Molnár nem állhatott a dobogóra. „Felháborító! – mondta Verrasztó Zoltán, a magyar csapat vezetője. – Nincs mit elemezni,

egyértelműen delfin lábtempóval úszott. A versenybírók is hibáztak, de Alifantisz is sportszerűtlen, mert pontosan tudja, hogy szabálytalan. Ha mások így úsznának, simán megvernék őt.” Hoszszú Katinka lekopírozta a tavalyi Eb-n úszott idejét 400 gyorson (4:13.61), amely a negyedik helyre volt jó. Verrasztó Evelyn és Dávid is egyéni rekordot repesztett 100 pillangón, emellett Evelyn 50 háton életében másodszor került 30 másodpercen belülre (29.97).

Legfrissebb hírek

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
10 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
12 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
45 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik