Tűz nélküli volt a szamba

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.05. 23:11
Címkék

Sok európai szakvezető irigy kedett Dungára a héten. Nem azért féltékenykedtek a brazil válogatott irányítójára kollégái, mert az 1994-es világbajnok együttes csapatkapitánya olyan játékosokkal dolgozhat együtt a selecaónál, mint Ronaldinho, Robinho vagy éppen Kaká. Az szúrta az edzők szemét, hogy míg ők sorsdöntő Eb-selejtező meccseket játszottak csapatukkal, addig a Dunga vezette brazilok Európa két leghangulatosabb stadionjában vívhattak barátságos találkozókat, amelyeket a venezuelai Copa Americát megelőző felkészülés jegyében rendeztek meg. Brazília előbb pénteken a felújított Wembleyben mérkőzött meg Angliával (1–1), majd kedd este a Borussia Dortmund arénájában lépett pályára Törökország ellen.

Az első összecsapáson kezdőként szerepelt a dél-amerikai gárdában Ronaldinho, Németországban azonban már csak csereként kapott lehetőséget. Nemcsak a Barcelona klasszisa hiányzott Dunga kezdőcsapatából a törökök ellen, hanem az ötlet is. Szervezetlen, kapkodó futballt mutattak be a brazilok, a Fatih Terim irányította török válogatott ellenben érett játékot nyújtott, és az első félidőben valósággal lefutballozta a riválist. A második 45 percre beállt Ronaldinho is, ám fantáziát ő sem csempészett a pályára. Az unalmas összecsapásnak gól nélküli döntetlen lett a vége. Ha ilyen teljesítményt nyújt Brazília a Copa Americán, és nem lesz eredményes, akkor…

Az esetleges rossz szereplés Dunga állásába is kerülhet.

Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
8 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
13 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
16 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
20 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
35 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
37 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
38 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
42 perce
Ezek is érdekelhetik