Otthon, a Macskazátonyon
Felettébb romantikus helyen, a Duna kicsiny – bár kifogástalanul felszerelt – homokszigetén, a Macskazátonyon sikerült utolérni a 27 éves válogatott hátvédet. Alig másfél órával volt túl a Sinalco Super Liga, a szerb élvonal záró fordulójának utolsó meccsén, a verseci Hemofarm elleni rangadón.
Kikaptunk ugyan 83–77-re az alapszakasz győztesétől, ráadásul itthon, a SPENS-csarnokban, mégis kijöttünk mulatni egyet a csapattal erre a romantikus dunai szigetecskére. Megvan rá az okunk: az ötödik helyen végeztünk, ősszel indulhat a csapat az egykori Jugoszlávia legjobb együtteseit tömörítő Adriatic League-ben – mondta Németh István.
Nem is említette, hogyan ment a játék…
Tűrhetően. Huszonöt pontot dobtam, triplából 7/8, kétpontosból 2/3 volt a mérlegem, én kaptam a legmagasabb értékszámot…
És ezt harapófogóval kell kihúzni önből?! Hiszen ez szerbiai karriercsúcs!
Igen, de kikaptunk. Na jó, álszerény voltam… Tényleg jól ment a dobás, még jobban, mint május tizenhatodikán, amikor 96–95-re megvertük a Partizant, s huszonkét pontot szereztem, 5/6-os triplamutatóval.
Milyen lett az idényátlaga?
12.6 pont, 41.7-es triplaszázalék, kétpontosból hatvanöt, büntetőből nyolcvanöt százalék.
Akkor nem kérdés, hogy marad Újvidéken…
Szívem szerint maradnék, mert beleszerettem a városba. De a sportból élek, így vannak anyagi feltételek is. Ha azokban meg tudunk egyezni, semmi akadálya a hosszabbításnak.
A minap a legendás futballista, Szinisa Mihajlovics búcsúmeccse előtt a pincérek Istinek szólították, edzője, Ivica Mavrenszki négyszemközt agyba-főbe dicsérte önt – nem is lenne szabad elárulnom –, azaz nyilvánvalóan nem jelent szenvedést a légiósélet. Vagy ez csupán a látszat?
Nem, dehogy, tényleg kellemes itt, Újvidéken. Háromszáz méterre lakom a csarnoktól, nincs szükségem autóra, az élet lényegesen olcsóbb, mint Magyarországon, miközben a bajnokság színvonala magasabb, mint odahaza. A szerb kosárlabda még így, romjaiban is csodálatos organizmus.
Romjaiban…?!
Hát persze. Iszonyatos a széthúzás, szinte minden számottevő játékos külföldön játszik, a válogatott irányítását nem hajlandó elvállalni egyik „edzőfejedelem” sem. Meg aztán botrány botrány hátán…
A Danilovics-ügyre gondol?
Persze, a Partizan elnöke, az egykori világhírű kosaras az utolsó előtti fordulóban megverte a bírót, mert szerinte elcsalta a Hemofarm elleni meccsüket. Erre a játékvezetők szombatra sztrájkot jelentettek be, ezért kellett vasárnap játszanunk a verseciekkel. Mérgesek is voltunk Predrag Danilovicsra, miatta egy nappal elhúzódott az idény. A vasárnapot eredetileg már otthon terveztem tölteni.
Sokszor eszébe jut még Körmend?
Sokszor, és biztos vagyok benne, hogy fogok én még a szülővárosomban kosárlabdázni. Még csak novemberben leszek huszonnyolc éves, azaz van jó néhány évem a sportágban. Jó lenne még egy kis pénzt keresni – nem panaszkodom, kedvező a mostani szerződésem –, aztán immár családos emberként hazaköltözni Körmendre.
Úgy tudom, legényember…
Már nem sokáig. Július hatodikán lesz az esküvőm Szombathelyen, elveszem régi szerelmemet, Brigittát, aztán következnek a mézeshetek. Ezt akár szó szerint is veheti, tudniillik a nagyapám méhész.
És mi lesz a válogatott keret első összetartásával, amely július kilencedikén kezdődik?
Annak az első napjait nélkülem tartják meg, engedélyt kaptam Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánytól a nászútra.
Treviso, Körmend, Újvidék, Gdynia, most megint Újvidék. Hogyan vonná meg a külföldi profi élet mérlegét?
A Benettonnál nem tudtam gyökeret verni, még túl fiatal voltam. Az első újvidéki évem az ismerkedés időszaka volt, aztán Lengyelországban nagyon erős csapatban kosaraztam, ahol igazából részfeladatokat oldottam meg, de időnként határozott sikerrel. Most pedig húzóembernek számítok, szerintem joggal.
Hol volt jobb: Gdyniában vagy Újvidéken?
Nem hasonlítható össze. A lengyel klub roppant gazdag, itt, Szerbiában a hagyomány a csodálatos. Edzőnk, a negyvenegy éves Ivica Mavrenszki például tagja volt annak az 1983-ban kadett Európa-bajnokságot nyerő jugoszláv válogatottnak, amelyben a vele egyidős Mujanovics Samir, az én egykori körmendi csapattársam is játszott. „Muki” még mindig aktív, hát nem szédületes?
De, az. Most már lassan rutinos profiként mit tanácsol a pályakezdő fiatal kosarasoknak?
Azt, hogy gondoljanak a jövőjükre, s hogy a profi lét befektetés a holnapjukba. Én is sokat okosodtam. Tavaly nyáron például elmentem egy tíznapos kúrára Szlovéniába, egy híres rehabilitációs központba, hogy megerősítsem a hátamat, mert bizony sokat rakoncátlankodott a gerincem. Olyan NBA-sztárok voltak ott velem egy időben, mint a szlovén Bostjan Nachbar a New Jersey Netsből vagy Beno Udrih, a San Antonio Spurs hátvédje. Nem volt olcsó, de végigcsináltam, mert tudom, hogy bőségesen megtérül. Meghosszabbítja a pályafutásomat.
Olyannyira, hogy még jut egy-két év a körmendi levezetésre is…
Ez a vágyam.
