Hiba lenne leírni

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.06.01. 23:30
Címkék
A spanyol Iban Mayo győzelmével ért véget a Giro d'Italia 19. szakasza. Az élen a helyzet változatlan, Danilo Di Luca továbbra is biztosan őrzi a rózsaszínű trikót.

Szakadó eső, spanyol szakasz győzelem – röviden így foglalható össze a pénteki, 19. etap. A 179 kilométer nem állította nagyon nehéz feladat elé a mezőnyt, még úgy sem, hogy két kategorizált hegyen keresztül vezetett az útjuk. Természetesen a pénteki szakasz sem nélkülözte a szökéseket, illetve a kísérleteket, ezúttal egy jó időben történt próbálkozás eredményhez is vezetett – a spanyol Iban Mayo győzelméhez. Történt, hogy a táv vége előtt mintegy hatvan kilométerrel Mayo hat másik kerekessel meglépett a mezőnytől. A spanyol azonban érzett magában elég erőt ahhoz, hogy tempót váltson, és még gyorsítson. Ekkorra már csak egyetlen (honfi)társa maradt vele a szökésben, de Alberto Losada (Caisse d'Epargne) nem tudta tartani Mayo tempóját, így az utolsó húsz kilométert már egyedül tekerte le a Saunier Duval versenyzője. Mayo, aki az Euskaltel ikonjának számított, hét év után hagyta el a csapatot a Saunier Duval kedvéért, amely számított az utóbbi egy-két évben magához képest kevésbé eredményes kerekesre. A spanyol meghálálta a bizalmat, az együttes negyedik szakaszgyőzelmét aratta az idei Girón. Mutatja a Saunier Duval erejét, hogy a négy sikert négy különböző kerekes aratta. Mayo 43 másodperccel az őt követő olasz Giovanni Visconti (Quickstep) előtt ért célba. Bodrogi László a 105. helyen futott be 23:27 perc hátránnyal.

Az összetett élén változatlanul az olasz Danilo Di Luca (Liquigas) áll, és bár még két nap – a szombati időfutam, valamint a vasárnapi milánói befutó – hátra van az idei Giro d'Italia küzdelmeiből, nem nagy merészség kijelenteni, hogy Di Luca megnyeri az Olasz körversenyt.

Idetartozó, az elmúlt hetek doppingbotrányaihoz kapcsolódó hír, hogy a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) azt fontolgatja, hogy mindazon versenyzőknek amnesztiát ad, akik beismerik, hogy korábban doppingoltak. Tenné ezt a UCI azért, hogy ezzel is segítse a sportág megtisztulását.

„Az új, tiszta jövő létrehozásához el kell fogadnunk a múltat – mondta Anne Gripper, a UCI doppingellenes menedzsere. – Ehhez pedig az egyetlen út, ha mindenki számára tiszta lapot kínálunk. Azt reméljük ha, hogy az eddigi beismerőket újabbak követik majd más országokból is.”

A javaslatról várhatóan a jövő héten dönt a szövetség.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
9 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
19 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
20 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
32 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája