Bírálják a kapitányt

K. K.K. K.
2007.06.01. 23:30
Címkék

Ha keretet hirdet, azonnal megtámadják: Luis Aragonést enyhén szólva sem szívelik Spanyolországban, a drukkerek a kapitány számlájára írják, hogy a válogatott katasztrofálisan kezdte az Eb-selejtezősorozatot, és elégedetlenek a válogatási módszereivel. Ám a szurkolók mellett a csapat korábbi sztárjai is a szakvezető ellen kampányolnak – ezúttal a Real Madrid klasszisa, Guti fakadt ki Luis Aragonésszel szemben. „Az a spanyol válogatott, amelyben Raúl nem kap szerepet, nem spanyol válogatott – mondta a középpályás arra utalva, hogy a kapitány ezúttal sem küldött meghívót a Real Madrid csapatkapitányának. – Azzal már nem foglalkozom, hogy engem kihagy. Az viszont zavar, hogy sorra olyan döntéseket hoz, amelyek a nemzeti együttes eredményes szereplését nehezítik meg.” A spanyol válogatott annak ellenére nehéz helyzetben van, hogy a legutóbbi két selejtezőjét megnyerte – Dánia ellen 2–1-re győzött, Izlandot pedig 1–0-ra verte meg –, harmadik a csoportban Észak-Írország és Svédország mögött, s ha nem szerez három-három pontot szombaton Lettországban és szerdán Liechtensteinben, lemondhat a továbbjutásról. Joaquín, a Valencia futballistája is azok közé tartozott, akiket az elmúlt időszakban mellőzött Luis Aragonés, ám a játékost – nyolc hónap után – meghívta a válogatottba. „Örülök, hogy újra lehetőséget kapok a válogatottban – mondta Joaquín. – Tudjuk, hogy immár minden mérkőzés létfontosságú a számunkra, így is állunk mind a két idegenbeli összecsapáshoz. Nyerni megyünk Lettországba és Liechtensteinbe is.” Ami pedig Luis Aragonés válogatási módszerét illeti: ha máskor nem, hát most valóban ésszerű lett volna meghívni Raúlt a kertbe, mert a lettek ellen sérülés miatt nem lesz ott a csapat gólvágója, Fernando Torres, akinek a helyére az Espanyol támadóját, Luis Garciát hívta be a kapitány. Azonban az elmúlt hónapok bizonyították: Luis Aragonést nem lehet megingatni, makacsul kitart elképzelése mellett.

Legfrissebb hírek

„Annak van értéke, amiért megdolgozol” – interjú a hetvenéves Hargitay Andrással

Képes Sport
46 perce

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
55 perce

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
7 órája

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
8 órája

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
8 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik