Csak azért is élvonal!

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.31. 00:17
Címkék

A Tatabánya indul az első osztályban, jóllehet egyes híradások már arról szóltak, hogy a kék-fehér csapat megelégszik a másodosztállyal, mondván, nincs pénze az NB I-re.

Az NB I-es induláshoz szükséges licencet csak úgy kapták meg, ha lesz világítás a Bányász-stadionban. Lesz világosság?

Pénteken tanácskoznak a városházán, ott születhet meg a végleges döntés – mondta Török József klubigazgató. – Az őszi idény közepe táján már esti meccseket rendezhetünk. Sőt elárulom, ha a Felcsút kiharcolja az első osztályba jutást, akkor itt, Tatabányán rendezi a bajnoki mérkőzéseit. Ezenkívül is van javaslatom a felcsúti vezetőknek: fogjunk össze, legyen közös csapatunk, hiszen az a jövő útja, ha több szponzor dolgozik össze. Nos, választ eddig nem kaptam.

Ha már itt tartunk… Valóban volt szó arról, hogy nem vállalják az élvonalbeli szereplést?

Ugyan már! Óriási boldogságot jelentett a városnak, s persze nekünk is, hogy az első osztályban maradtunk. Képzelje, ha ezután csődöt jelentenénk. Annyi igaz a pletykákból, hogy az idény közben, amikor kiesésre álltunk, rezgett a léc, néhány szponzorunk, támogatónk elfordulni látszott a csapattól, s valóban veszélyben forgott a jövőnk. Csütörtökön átutaljuk az MLSZ számlájára az NB I-es nevezési díjat, az egymillió-négyszázezer forint plusz áfát.

Ki lesz az edző? Marad Tornyi Barnabás?

Neki május harmincegyedikén lejár a szerződése, amit vállalt, teljesítette, maximálisan elégedettek vagyunk vele. Ezért Tornyi Barnabás az első számú jelöltünk a kispadra, azaz, ha megegyezünk vele, marad. Ugyan akkor van más jelölt is. Ami a csapatot illeti: több kulcsjátékosunkat kiszemelték, de konkrét ajánlatot még Dorge Rostand Kouemaháért sem kaptunk. Nem tudom, kit adunk el, azt viszont kijelenthetem: nem lesz gyengébb a keretünk.

Nocsak, a nehéz anyagi helyzet ellenére is jut pénz majd igazolásra?

A Tatabánya nem gazdag klub, de nem is nevezhető szegényházinak. Az önkormányzattól harmincnyolcmillió forintot kapunk egy évre, ráadásul ingyen használhatjuk a stadiont. Alighanem jó néhány fővárosi klub irigykedhet erre. Ezenkívül amerikai tulajdonosunk, Dennis Altomare továbbra is folyósítja a negyvenmillió forintot, és ehhez jönnek még a kisebb szponzori összegek. Ha tehát valaki abban reménykedett, hogy nem lesz pénzünk, és nem vállaljuk az NB I-et – azt ki kell ábrándítanom.

Legfrissebb hírek

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
16 perce

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
33 perce

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
43 perce

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
56 perce

Meghalt számos futballklub megmentője, Milan Mandarics

Angol labdarúgás
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Női kézilabda: simán jutott be az Európa-liga csoportkörébe a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

NB II: felállt kétgólos hátrányból a Kecskemét, ismét vesztésre áll a Budafok – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik