Tét nincs, de hajtani kell!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.05.24. 23:53
Címkék
A 2006–2007-es bajnokság utolsó, 30. fordulójának nyitó mérkőzését Angyalföldön rendezik, ahol a Vasas a Honvédot fogadja. A két csapat között a táblázaton mindössze egy pont a különbség a hazaiak javára, kérdés, változik-e a helyzet az összecsapás után.

Bármi is lesz a pénteki találkozó végeredménye, a Vasas nagyszerű bajnoki évadot tudhat maga mögött. Tavaly nyáron a piros-kék gárda még az NB II küzdelmeire készült, aztán a Ferencváros kizárása miatt mégis a legjobbak között indulhatott, és immár tény: a hetedik helynél nem végezhet hátrébb. Nem kétséges, a tréner, Mészöly Géza jó érzékkel rakta össze a csapatot, miként az is igaz, Kenesei Krisztián téli átigazolása telitalálatnak bizonyult. A 29-szeres válogatott támadó fontos gólokat szerzett, vezéregyéniségnek bizonyult, azt azonban még mindig nem lehet tudni, hogy a nyártól hol folytatja pályafutását. „Sohasem lehetsz elégedett sem a csapatod, sem a magad teljesítményével, de ha figyelembe veszem, hogy a Vasas honnan indult a múlt nyáron, akkor kijelenthetem, felülmúltunk minden várakozást – mondta Kenesei Krisztián. – Ami engem illet, remek közösségben futballozhattam a tavasszal, és talán mondhatom, sikerült elfogadtatnom magam a szurkolókkal. Igaz, kétszer megsérültem, azonban a bajnokságban és a kupában így is sikerült hét gólt szereznem, meg jó néhány gólpasszt is adtam. A klub vezetőivel abban maradtam, ha megfelelő külföldi ajánlat érkezik, elengednek, ha viszont nem, akkor maradok Angyalföldön. Nem titkolom, szeretnék még két-három évet idegenlégiósként eltölteni.” A pénteki párharc (egyik) pikantériája, hogy a két együttes a Magyar Kupa elődöntőjében is összecsapott egymással. Noha az első mérkőzést követően a Vasas került kedvezőbb helyzetbe – a Bozsik-stadionban gól nélküli döntetlennel zárult a meccs –, végül a Honvéd jutott tovább, és lett kupagyőztes. Most adva van a lehetőség a visszavágásra... „Felesleges azon rágódni, hogy másként is alakulhatott volna a kupapárharc, most csakis a bajnoki meccsre szabad figyelni – folytatta a támadó. – A bajnokság méltó lezárása lenne, ha nyerni tudnánk, márpedig mi győzelemmel akarunk búcsúzni közönségünktől. A Honvéd nagyon jó tavaszt tudhat maga mögött, de vagyunk annyira erősek, hogy fölé kerekedjünk.” Kenesei Krisztián tehát győzelemben bízik, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a Honvéd labdarúgói is hasonlóan gondolkodnak. „Úgy hiszem, a Vasas labdarúgói bizonyítani szeretnék, hogy csapatuk nem rosszabb, mint a Honvéd – utalt a találkozó presztízsére Igor Bogdanovics. – A tét ezúttal nem nyomaszt bennünket, hiszen mindenképpen a mezőny első felében végzünk, ráadásul Magyar Kupa-győzelemmel tettük emlékezetessé tavaszi szereplésünket. Amikor télen jó néhány társammal együtt Kispestre érkeztem, az volt az elsődleges cél, hogy maradjunk bent az első osztályban. Ezt bőven teljesítettük, ami annak köszönhető, hogy Supka Attila irányításával igazi csapatot alkottunk. Nekem is voltak jó meccseim, rúgtam gólokat, de nem ez a fontos: sokkal inkább az, hogy közösen megfeleltünk a tulajdonos és a szurkolók kívánalmainak.” A szerb támadót még három esztendeig szerződés köti a DVSC-hez, ezért a bajnokság befejezése után egyeztet Szima Gábor tulajdonossal a hogyan továbbról.

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
10 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
14 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
21 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
22 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája