Szerb edzőt vár a klub

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.24. 23:53
Címkék

Lapunk szombati számában már megírtuk: külföldi edzőt szerződtet a Zalaegerszeg. Csütörtökön a német Neue Ruhr Zeitung internetes kiadása tényként közölte, hogy a nyártól a szerb Szlavko Petrovics lesz a Zalaegerszeg vezetőedzője. A 49 éves szakember kapusként szerepelt a Crvena zvezda együttesében, majd a nyolcvanas években Németországba tette át székhelyét, védett a Fortuna Düsseldorf és RotWeiss Essen csapatában is. Edzőként főleg alacsonyabb osztályú német gárdáknál dolgozott, állomásai voltak: Darmstadt, CZ Jena, Fortuna Düsseldorf és Waldhof Mannheim. Az írás tanúsága szerint Szlavko Petrovics biztosan Magyarországra költözik, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül a bajnokságot a harmadik helyen záró zalai csapat irányítását átvegye, amellyel július 7-én máris nagy erőpróba vár rá az UEFAIntertotó-kupában az orosz Zenit Szentpétervár ellen – feltéve, ha az európai szövetség elfogadja a csapat nevezését. A Nagy Tamás helyére érkező tréner jövőbeni feladatairól is beszél, és tisztában van vele, hogy teljesen új csapatot kell építenie. „A keretben nagyon sok rutinos játékos van, ám többen távoznak, így az újonnan érkező labdarúgókból fiatal együttest kell kialakítanom” – mondta az újságnak Szlavko Petrovics.

„Egyelőre nem kívánom kommentálni a híreszteléseket – mondta érdeklődésünkre Nagy Ferenc, a zalaegerszegi klub elnöke. – A téma nem aktuális, hiszen még zajlik a bajnokság, a csapatnak pedig van edzője. Mivel még egy mérkőzésünk hátravan, nem értünk semminek a végére, így még nem is értékeltünk.” Arra a felvetésünkre, hogy a Neue Ruhr Zeitungnak pontos információi vannak a magyar csapatról, s az edző is megszólalt magyarországi munkavállalásról – vagyis több olyan elem is van, amelyek alapján komolyan kell venni a német lap közlését –, azt mondta a zalaiak elöljárója: „Ehhez semmilyen hozzáfűznivalóm sincs.” A Neue Ruhr Zeitung düsseldorfi tudósítója elárulta, a szerb mester, Szlavko Petrovics már közölte vele: szinte mindenben megegyezett a zalaegerszegiekkel. „Még nem kötöttük meg a szerződést – mondta aztán Szlavko Petrovics, amikor felhívtuk. – Szombaton még egyszer találkozom az elnökség tagjaival, és akkor remélem, valóban mindenben megegyezünk. A zalai együttessel körülbelül két hónapja, a gárda németországi túrája óta tartom a kapcsolatot, azóta jó néhány mérkőzésüket láttam, úgyhogy elmondhatom, részletesen tájékozódtam. Örültem a megkeresésnek, Nagy Ferenc elnök rendkívül jó benyomást tett rám, hiszen európai módon gondolkodik. Nagyra törő tervei számomra is kifejezetten vonzóak.” ½

Legfrissebb hírek

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
4 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
47 perce

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese a Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

Labdarúgó NB II
1 órája

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
1 órája

Tovább robog a Csákvár, ezúttal a BVSC bánta

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik