Ki lesz az úr a murván?

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.05.24. 23:53
Címkék
Új fejezetéhez érkezik a hét végén a rali országos bajnokság: az idény első murvás viadalát tartják Székesfehérvár környékén. Az éllovas Benik Balázs és a második Turi Tamás újra összecsap.

Kétségtelen, az aszfaltos versenyeknek is megvan a szépségük, ám tagadhatatlan, hogy a vérbeli rali murvás pályákon zajlik. Ezen a talajtípuson sokkal szabadabban lehet autózni, sokkal több mindent megengednek maguknak a pilóták, hiszen itt van lehetőség korrigálni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár a murvás viadalok sokkal látványosabbak – az autók gyönyörűen csúsznak a kanyarokban, és közben jó néhány kilónyi port csapnak az érdeklődő közönség arcába –, a versenyzőknek itt is észnél kell lenniük. Például hogy ne kapjanak defektet: ezeken a pályákon ugyanis előfordul, hogy nagyobb köveket fordítanak ki egymás elé, és ez veszélyes a gumikra. A küzdelem ezúttal is többesélyes, bár nyilván mindenki Benik Balázs és Turi Tamás újabb párharcára kíváncsi, arra, hogy ezúttal melyikük tud előnyt kovácsolni. Az összetettben három pont közöttük a különbség a címvédő Benik javára. A sorokat többen összekuszálhatják: ilyen a tavalyi viadalon másodikként érkező Spitzmüller Csaba (a győztes ifjabb Tóth János volt, aki most nem lesz ott a rajtnál), az új Subarut murván először kipróbáló Herczig Norbert vagy az utóbbi időben remek részeredményeket produkáló Turán Frigyes. A viadal pénteken 15.48 órakor kezdődik a dunaújvárosi prológgal, amelynek eredménye nem számít bele a verseny végeredményébe, ám rendkívül látványos. Az egész világon nincs túl sok olyan rali, amelyen egy város utcáit használják versenypályának. Dunaújváros ilyen, és bár a prológ idején a centrum néhány órára megbénul, a látvány, a népünnepély mindenért kárpótol.

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
16 perce

Távozott a Premier League-ből kieső Burnley edzője

Angol labdarúgás
24 perce

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
34 perce

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
49 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
1 órája

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
1 órája

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
1 órája

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik