Trónon a Pick-Szeged

SIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁNSIMON JÓZSEF, THÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.05.23. 23:43
Címkék
Örömünnep volt szerda este Szegeden, mert a Pick összesítésben 3–1-re megnyerte a bajnoki döntőt az MKB Veszprém ellen.

Az még a világ leghíresebb német vagy spanyol klubcsapatainál sem mindennapos, hogy a mérkőzések előtt a szervezők ezerszámra osszanak trikókat és trombitákat a közönségnek. Szegeden szerdán ez történt. A házigazdák Veszprém elleni meccsére a bajnoki döntő negyedik találkozójára érkező szurkolók kék pólót kaptak ezzel a felirattal: „Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt.” A trikó

mellé trombita is járt, és nehéz leírni, milyen hangzavar támadt a szegedi sportcsarnokban, amikor ez az ötezer hangszer egyszerre megszólalt, több száz dob dübörgésével aláfestve.

A felfokozott légkör a csapatok öltözőjében is érződött, ám jelentős volt a különbség a két gárda hangulata között: a szegediek mosolygósan, viccelődve, könynyed légkörben készülődtek a csatára, a veszprémieknél viszont csak komoly arcokat láttunk, a játékosok alig szóltak egymáshoz, a többség gondolataiban elmerülve összpontosított. A sorsdöntőnek bizonyuló csata kezdetére a teremben 45 fok meleg és legalább 70 százalékos páratartalom volt, nem is beszélve a döntő tétje miatti forróságról és feszültségről. A Pick-Szeged a küszöbön állt, hogy 11 év után újra (másodszor) bajnok lehessen, míg az MKB Veszprém azért harcolt, hogy az összesítésben egyenlítsen, és a finálé esetleges ötödik találkozójára maradjon a végső döntés. Ez a variáció azonban nem valósult meg, mert a Szeged szenzációs játékkal legyőzte vetélytársát.

Káprázatosan rajtolt a Szeged, a vendégek az első perctől kezdve csak közelről nézték a mecscset (3–1). A már-már háborúra emlékeztető találkozó alaphangját Vadkerti Attila góljai adták meg, és Puljezevics Nenad kapus is szinte önkívületben védett. A kilenc méterre kihúzódó szegedi védőfalat szinte lehetetlen volt átlőni, míg Vadkerti újra és újra megtalálta a rést a veszprémi védelem jobb oldalán. A vendégeknél a lábsérüléssel bajlódó Kiril Lazarov is pályára lépett, a Szegedben szintén szerepelt a másfél hete izomszakadást szenvedő Ratko Djurkovics.

A fantasztikus hangulat magával ragadta a hazai játékosokat, főleg Puljezevics, Milorad Krivokapics és Vadkerti tett sokat azért, hogy az MKB-nak esélye se legyen a csata irányítására, akarata érvényesítésére (8–3). A vendégeket megbabonázta Puljezevics bravúrsorozata, valamint a fantasztikus közönség teremtette leírhatatlan légkör.

A veszprémieken az sem segített, hogy Zovko mester kapust cserélt. Támadásban Pérez Carlos helyére Putics Barna érkezett, ám a szegedi pokolban az ő keze is megremegett. A másik veszprémi átlövőt, Marko Vujint is lehívta Zovko edző, ám a helyére álló, sérüléssel bajlódó Lazarov sem tehetett csodát. A veszprémiek rendre elrontották akcióikat, a publikum 14–6-nál már bajnokcsapatként éltette kedvenceit.

Minden jel arra mutatott, hogy Zovko edző vesztes mérkőzéssel, bajnoki trónjáról letaszított csapat éléről távozik, vagyis hat aranyérem után a hetediket nem sikerül megszereznie az évad végén Zágrábba hazatérő mesternek. Ezzel szemben tombolt a szegedi kispad, amelyen csak február óta ül trénerként Vladan Matics, a Pick korábbi balszélsője, aki aranyedzőként Skaliczki László nyomdokaiba lépett (a szövetségi kapitány 1996-ban vezette a győzelmi dobogó tetejére a Tisza-partiakat).

A szétesően, sok hibával, körülményesen és lassan kézilabdázó MKB a megsemmisítő különbségű vereség elkerüléséért harcolt, mert ezen a napon a Szegedet képtelenség volt megállítani. Az örömittas hazai szurkolók felállva éltették Puljezevicset, Vadkertit, Krivokapicsot és a többi szenzációsan küzdő szegedi játékost. A találkozó egyes szakaszaiban feljött az MKB (16–12), ám Puljezevics bravúrjai és Andjelkovics góljai újra a hazaiak előnyét növelték (20–12). Vujin elvesztette a fejét, szándékosan megütötte Vadkertit, ezért piros lapot kapott. Ekkor már csak egy csapat, a Szeged volt a pályán, és a közönség alamizsnát kiáltott egy-egy veszprémi gólnál (23–20), majd együtt ünnepelt a ziccerek sorát hárító Puljezeviccsel.

A végjátékban Tatai Péter és Dejan Perics védései még éltették egy keveset a veszprémi reményeket, de az MKB-nak, amelynek átlövői óriásit betliztek, már nem maradt ereje és ideje az egyenlítésre.

A szegediek csodálatos estéjének méltó befejezéseként a Pickjátékosok pezsgőfürdő közepette átvették a bajnoki aranyérmet Kiss Istvántól, a szövetség elnökétől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik