Életéért küzd a Sabres

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.05.20. 00:38
Címkék

Az életben maradásért játszott a Buffalo Sabres az Ottawa ellen a Keleti főcsoport rájátszásának ötödik mérkőzésén, hiszen összesítésben 3–1re a Senators vezetett. Ennek megfelelően erőteljesebben is kezdett az otthon játszó Sabres, de Ray Emery, a kanadaiak kapusa ekkor még állta a sarat. A második harmad elején azonban épp az ő gyengére sikerült felszabadítása után került helyzetbe Jochen Hecht, aki nem is hibázott. A felvonás végén azonban jött a hideg zuhany a nem sokkal korábban egy kettős emberelőnyt is kivédekező hazaiak számára: négy perc alatt fordított a Senators Dany Heatley és Jason Spezza találataival. Már-már úgy tűnt, vége lesz a párharcnak, de a harmadik felvonás közepén Makszim Afinogenov emberelőnyből betalált. Az egyenlítés lendületet is adott a Sabresnek, sorra alakultak ki a veszélyes helyzetek Emery kapuja előtt, aki azonban mindent hárított. Hiába lőtt kapuvasat a másik oldalon a Senators is, maradt a 2–2 a rendes játékidőben. A hosszabbítás lapzártánk után kezdődött.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
3 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
4 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik