A tizenegyesölő-művész

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.05.18. 23:45
Címkék
Andrés Palopot ünnepli Sevilla: az andalúz csapat kapusa az UEFA-kupa glasgow-i döntőjének tizenegyespárbajában parádézott, három büntetőt hárított, így a címvédő legyőzte az Espanyolt, és az idén is elhódította a trófeát. Rendhagyó visszapillantónkban Disztl Pétert, a Videoton legendás kapusát kérdeztük, hogyan készül fel egy kapus a tizenegyesekre.

Andrés Palop, a Sevilla kapusa nemcsak a kapuban, az ellenfél tizenhatosán belül is eredményes: a futballista az idei sorozatban a Sahtar Doneck ellen az utolsó percben fejelt gólt, s harcolta ki csapatának a hosszabbítást. Az UEFA-kupa glasgow-i döntőjében pedig arról az oldaláról is megismerhette a világ, amely csak nagyon kevés kapusra jellemző: igazi tizenegyesölő. A 2–2-re végződő mérkőzés után a tizenegyespárbajban három büntetőt is hárított, s nagyrészt ennek köszönhetően a Sevilla megnyerte a találkozót, és megvédte címét.

S hogy mitől lehet egy kapus sikeres a tizenegyeseknél?

A válaszadásra a téma szakértőjét, Disztl Pétert, a Videoton legendás kapusát kértük fel, aki többek között a huszonkét évvel ezelőtti, Manchester United elleni UEFA-kupa-negyeddöntő tizenegyespárbajában mutatott bravúrjairól híres.

Disztl Péter nem ért egyet azzal a kijelentéssel, amelyet évek óta hallani egy-egy büntetőrúgásnál: az 1985-ben UEFA-kupa-döntőbe jutó Videoton kapusa szerint nem csak akkor marad ki egy tizenegyes, ha rosszul végzi el a labdarúgó. Vallja, csak akkor lehet a játékos nyakába varrni a kihagyott büntetőt, ha a labda mellé-, fölészáll vagy a kapufán csattan – ha kaput talál, s kimarad, az a kapuvédőt dicséri…

„Teljesen más az, amikor a mérkőzés során jut büntetőhöz a csapat, mint amikor tizenegyespárbaj dönti el az összecsapást – mondta Disztl Péter, aki pályafutása során mindkét esetben magas szinten teljesített: az UEFAkupa döntőjében a Real Madrid klasszisának, Valdanónak a büntetőjét hárította, a negyeddöntőben pedig az MU elleni tizenegyespárbajban parádézott. – A tizenegyespárbajnál nagyobb esélye van a kapusnak a hárításra, mint akkor, amikor a mecscsen rúghat büntetőt az ellenfél: mivel több lövés érkezik, van lehetőség javítani, s a teher is jóval kisebb a kapuson.”

Amikor azt kérdeztük Disztl Pétertől, hogy karrierje során ő eldöntötte-e, melyik oldalra vetődik majd el a rúgásnál, nevetett, s azt felelte: a jó kapus a lövés pillanatában érzi, hogy merre induljon.

mia kapusedzőjeként dolgozik. – Árulkodó, hogy milyen szögben áll a lövés előtt a játékos, s hogyan fut neki a labdának. Lehet érezni, merre kell elindulni. Andrés Palop minden mozdulatán látszott, hogy felkészült, gyors kapus, aki idegileg is remek állapotban van. A lövések előtt koncentrált, és csak az utolsó pillanatban dobta el magát. Persze szerencse is kell a védéshez, a Sevilla kapusa azonban rendre jól döntött

Legfrissebb hírek

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2 perce

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
16 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
17 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
21 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
25 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
30 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
53 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
56 perce