A futballba menekült

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.05.18. 23:45
Címkék
A már bajnok DVSC-TEVA ellen játszik ma hazai pályán az ezüstéremre hajtó Zalaegerszeg. A kék-fehéreknél Waltner Róbert remekel, három gólt szerzett a Vác ellen, és mint elmondta, a titka az, hogy válópere után helyrebillent a lelki egyensúlya.

Két fordulóval a bajnokság befe jezése előtt már bebiztosította bajnoki címét a DVSC-TEVA, pénteki ellenfele, a ZTE ugyanakkor a nemzetközi szereplésért van harcban az MTK együttesével. A harmadik helyezett egerszegiek hátránya három pont a fővárosi riválissal szemben, két meccsen azonban ez a különbség ledolgozható. Mivel az Újpesttől a héten három pontot levontak a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt, a Zalaegerszeg szinte már bizonyosan a dobogón végez, ehhez azonban a gárdának egy pontot még feltétlenül szereznie kell.

Márpedig a győzelemhez szükséges gól(ok) mostanában Waltner Róbert lábában van(nak). A hatszoros válogatott csatár a tavasszal tizenegy bajnoki és két Magyar Kupa-találkozón tizenkétszer talált az ellenfelek hálójába (ősszel nem volt ennyire gólerős, hiszen csak háromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját).

„Tudom, az ősszel elért három gólra nem lehetek túl büszke, de azt is tudni kell, hogy akkoriban messze nem számítottam stabil csapattagnak, összesen mintegy hatszáz percnyi játéklehetőséget kaptam – tekintett vissza a múltba Waltner Róbert. – A mostani idényben valóban nagyobb az önbizalmam, felszabadultabban futballozom, jobban elvállalom a befejezéseket, és ez edzőmnek, Nagy Tamásnak is köszönhető. Kevesen tudják, hogy még októberben elköltözött tőlem a feleségem, lefogytam tizenkét kilót, és úgy kezdtem neki a felkészülésnek, hogy csak a labdarúgásra koncentráltam. Persze foglalkoztatott, milyen következményei lesznek a válópernek, de mert a csapattársak és a vezetők tartották bennem a lelket, tulajdonképpen a futballba menekültem.”

Ami pluszmotivációt jelentett Waltner Róbert számára: az ősszel kapott jelentősebb büntetése után, amikor az Újpest ellen megszerezte egerszegi pályafutása ötvenedik gólját, Nagy Ferenc elnök azzal biztatta, hogy ha eljut tíz találatig, visszatérhetnek a bírság esetleges csökkentésére.

Nos, a tíz már tavasszal is megvan, a csatár a bajnokságban tizenhárom gólt jegyez, és bizakodik, hogy a Loki ellen is a hálóba talál.

„Csodálatos lenne gólt rúgni a bajnok ellen is, de a legfontosabb a csapat sikere – folytatta Waltner Róbert. – A Loki ellen nehéz dolgunk lesz, mi azonban még nem mondtunk le a második hely megszerzéséről, és hogy az álom megvalósuljon, ahhoz győznünk kell.”

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
36 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
52 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik