Skóciai spanyol invázió

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.05.15. 23:17
Címkék

A glasgow-i Hampden Park és a skót város készen áll negyedik európai kupafináléjára. Az UEFA-kupa döntőjében szerdán két spanyol együttes, az Espanyol és a címvédő Sevilla játszik. A Clyde folyó partján elterülő, mintegy egymillió lakosú városban már két nappal a mérkőzés előtt hemzsegtek a dél-európaiak, ami természetes, hiszen színtiszta spanyol döntőre kerül sor. Valamivel nagyobb a teher a Sevillán, hiszen a kupa történetében az andalúzok megismételhetik a Real Madrid 1985-ös és 1986-os sikerét, azaz egymást követő két idényben győzhetnek. Az Espanyol már annak is örül, hogy idáig eljutott, a kék-fehérek 19 év után kerültek újra az UEFAkupa-döntőbe, ám az előző fináléról nincsenek kellemes emlékeik, mert 1988-ban kikaptak a Leverkusentől. A hivatalos adatok szerint a két klub egyformán 13 ezer belépőt kapott, így 26 ezer spanyol minden bizonnyal lesz az 52 103 néző befogadására alkalmas stadionban. Eközben az Európai Labdarúgó-szövetség kijelölte a találkozó játékvezetőjét a svájci Massimo Busacca személyében. A 37 éves bírónak ez lesz az első nemzetközi kupafináléja. Busacca 2003 óta tagja az európai szövetség elitk eretének, a tavalyi németországi világbajnokságon a spanyol– ukrán, az argentin–mexikói és a svéd–angol mérkőzésen fújta a sípot. A svájci bíró eddig 14 Bajnokok Ligája-találkozót vezetett, és a 2002-es döntőnek ő volt a negyedik játékvezetője. Utóbbi meccset szintén a Hampden Parkban rendezték meg, akkor a spanyol Real Madrid 2–1-re verte meg a német Bayer Leverkusent.

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
5 perce

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
14 perce

Premier League: Chelsea–Liverpool

Angol labdarúgás
14 perce

Zseleznicsar Pancsevo–Topolya

Minden más foci
27 perce

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
35 perce

Női kézi BL: Győri ETO–Gloria Bistrita

Kézilabda
43 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
47 perce

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
59 perce
Ezek is érdekelhetik