„Névtelen” csapat lett a Schalke O4

KEMÉNY KRISTÓF és VAJDA GYÖRGY jelenti DortmundbólKEMÉNY KRISTÓF és VAJDA GYÖRGY jelenti Dortmundból
2007.05.13. 22:18
Címkék
Kollégáink Dortmundban jártak, ahol megnézték a hazai csapat Schalke elleni Bundesliga-rangadóját. Rendhagyó tudósításukból kiderül, hogy a dortmundiak ki sem ejtik a gelsenkircheni egylet nevét, csak úgy utalnak rá: tudod, miről beszélünk…

Előbújt belőlünk az irigység, ám ők ezen már nem lepődnek meg.

Mármint azon, hogy irigykednek rájuk.

A Dortmundban dolgozó újságírók elmondták, rájuk az egész Ruhr-vidék környékén féltékenyek: tény, a Borussia Dortmund a német labdarúgás egyik legsikeresebb klubja, és mivel csupán órányi autóútra olyan rivális egyesületek találhatóak, mint a gelsenkircheni Schalke 04, a Bochum vagy éppen a Bielefeld, nem meglepő az irántuk érzett utálat. Az itt dolgozó újságírók hétről hétre felejthetetlen hangulatú, magas színvonalú mérkőzésekről tudósíthatnak, olyan labdarúgókkal, edzőkkel, és klubvezetőkkel állnak kapcsolatban, akik minden szempontból partnernek tekintik a média munkatársait. Dedé, a csapat brazil klasszisa például a legfelkapottabb médiasztár, és ezt nem is tekinti nyűgnek.

„Dedé remek srác, érdekes felfogásban éli az életét – mondta Jörg Wagner, az egyik helyi lap újságírója. – A város mellett található hatalmas villájában nemcsak a családja, hanem tizenöt rokona is él. Elhozta Brazíliából az összes nagybácsiját, nagynénijét és az unokatestvéreit. Sokuk lejár közénk futballozni, és olyankor Dedé is rendre ott áll a pálya szélén. Persze nem indult ilyen könnyen a légiós németországi élete… Az első télen, amikor fagypont alá került a hőmérséklet, és jeges lett az autójának szélvédője, kihagyta az edzést. Beteget jelentett, csapattársainál meg afelől érdeklődött, hogy tényleg eljötte a világvége…”

A dortmundi lakosok a Schalkét utálják a leginkább: egy helyi rádióállomás dolgozói például azt a városnevet, hogy Gelsenkirchen, nem hajlandóak kiejteni élő adásban, hanem a Harry Potter sikerkönyvből (amelyben a gonoszt nem nevezik a nevén) jól ismert „tudod, miről beszélünk” szavakkal helyettesítik. Érezhető tehát a hatalmas ellentét a két város között és bár a dortmundiak elismerik, náluk sincs túl sok érdekes tennivaló a meccsre járáson kívül, azt vallják: Gelsenkirchen a Föld legunalmasabb pontja – ott tényleg kizárólag a Schalke 04 csapatában lehet örömöt lelni – persze csak akkor, ha győz. Most simán kikapott Dortmundban, így a Stuttgart az élre ugrott.

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 perce

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
10 perce

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
11 perce

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
12 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma örzi a veretlenségét

Olasz labdarúgás
18 perce

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
43 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
49 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
52 perce