Nem szabad hibázni

2007.05.13. 22:18
Címkék
Fernando Alonso nem az első rajtkockából indul Barcelonában, de úgy véli, jó esélye van a győzelemre hazája versenyén. A címvédő szerint vasárnap fokozottan számít majd a pilóták tudása és higgadtsága.

A hétvége előtt azt mondta, nehéz lesz legyőzni a Ferrarikat, ám az összes szabadedzést McLaren-Mercedes nyerte meg, azaz reménykedhetett benne, hogy rajtelső lesz. Csalódott? Dehogy! Kihoztam az autóból, amit lehetett, a határon autóztam, és az edzés végén mindkét köröm a lehető legjobban sikerült. Nagyon örülök az első sornak. Jól alakult eddig a hétvégénk, az első rajtsorba kerülésem alátámasztja, hogy versenyképes az autónk. Három század nem nagy különbség, egyenlőek vagyunk a Ferrarival, nagyon nagy versenyt vívunk majd a győzelemért. Egyik csapat sem tudott előnyt szerezni a másikhoz képest a Bahreini Nagydíj óta eltelt négy hét alatt? Pénteken és szombaton is láthattuk, milyen szoros a verseny. Az autók között nincs nagy különbség, ezért fokozottan számít, hogy melyik pilóta nyújtja a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, vagy hogy ki lesz az, aki hibázik. Bahreinben nem sikerült jól a versenye, Lewis Hamilton az edzésen és a versenyen is megverte. Ron Dennis állítólag emiatt elbeszélgetett önnel.

Erről nem beszélgettünk Ronnal, nem igaz ez a hír. Nagyon jó a viszonyom a csapattársammal, nem vagyok féltékeny rá, továbbra is ugyanúgy segítjük egymást, mint eddig. Ami a bahreini futamot illeti, nem volt jó hétvégém, és igyekszem mihamarabb elfelejteni azt a versenyt. Melyik Spanyol Nagydíjat látta először? Szurkolóként sohasem láttam tévében vagy a helyszínen Formula–1-es versenyt. Fiatalon versenyeztem, és nem is vonzott igazán, hogy megnézzek egy futamot, amin nem ülhetek autóban. Jövőre két futam lesz Spanyolországban. Mit szól hozzá, hogy Valenciában városi pályát építenek? Nagyon furcsának találom, hiszen az elmúlt években arról volt szó, hogy a lehető legbiztonságosabb pályákat építik, hatalmas bukótérrel. A városban ennek kialakítása nehezen megoldható, de biztosan arra törekednek, hogy ne legyen veszélyes. Mindenesetre nehéz követni az F1 vezetőinek elképzeléseit. Annak ellenére, hogy új csapatban versenyez, a lelátón rengeteg a kék zászló. A hét elején hallottam, hogy az emberek kék és fehér zászlókat egyaránt hoznak magukkal. Asztúria színei mindig kedvesek számomra, de a lelkesedésemen ezek a részletek nem változtatnak, mindig nagyon motivált vagyok. Annak örülök, hogy az emberek jól érzik magukat, van egy remek hétvégéjük, és jólesik, hogy ha nyerek, azzal tovább fokozom az örömüket.

37. SPANYOL NAGYDÍJ

37. Spanyol Nagydíj 66 kör, 307.104 km 14, Tv: RTL Klub, 13.25

Legfrissebb hírek

Női NB I: ikszelt a Ferencváros; nyert a DVTK, az Újpest és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
10 perce

Magára talált az ETO, vezet is a szünetben az Odense ellen

Kézilabda
13 perce

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
27 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
32 perce

Tenisz: a döntőig menetelt a világranglista 170. helyezettje Vuhanban

Tenisz
41 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
44 perce

NB I: a Paks a második félidő elején szépített az ETO FC ellen

Labdarúgó NB I
44 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
1 órája