Egy csapat lesz Vas megyéből

GYÖNGYÖSI BALÁZS, MOLNÁR CSABAGYÖNGYÖSI BALÁZS, MOLNÁR CSABA
2007.05.13. 22:18
Címkék
Erre talán még Vas megyében is csak a legelfogultabb kosárrajongók fogadtak. Mármint arra, hogy a két szomszéd vár együttese egymás ellen játssza a bajnoki elődöntőt. A Körmend és a Falco rácáfolt az előzetes esélylatolgatásra, a szombathelyiek a címvédő Atomerőmű, a LamiVéd csapata a másik tavalyi döntős, az Albacomp kiverésével került a legjobb négy közé.

A Körmend–Falco mérkőzés mindig különleges élmény. Akkor is, ha szimpla edzőmeccset játszik egymással a két Vas megyei rivális. Főleg igaz ez a megállapítás akkor, ha a bajnoki döntő a tétje a három nyert mérkőzésig tartó párharcnak.

Amikor húsz esztendővel ezelőtt a Körmendi Dózsa MTE első vidéki együttesként megnyerte a bajnoki címet, rengetegen zarándokoltak át Szombathelyről szurkolni a piros-feketéknek. Akkoriban közösen kiabálták a rigmust a fanatikusok, amely szerint „egy csapat van Vas megyében”. Ezt harsogják azóta is, de most már egymást froclizza ezzel a rövidke mondattal körmendi és szombathelyi megszállott. Mert azóta a Falco is nyert már ezüst- és bronzérmet is. A Körmend pedig újabb két bajnoki aranyat. A Körmend–Falco attól is különlegesen pikáns, hogy a Körmenden nevelkedő Kálmán László a szombathelyi együttes ikonjává nőtte ki magát. Szombathelyen most már több mint egy évtizede a varázslatos irányító köré építik a csapatot. Kálmán egymaga is képes eldönteni mérkőzéseket, s a játékszervezés mellett évek óta mindig a pontlista élmezőnyében végez. Képességeit senki sem vitatja, ám akik nem feltétlenül rajongják körbe a 35 esztendős kosárlabdázót, azok azt is az ő terhére írják, hogy bár a bajnokságban már többször is eljutott a Falco a legjobb négy közé, nyernie még sohasem sikerült, mert azt mondják, hogy mindent egyedül szeretne megoldani. Most azonban éppen azért tudott túllépni a Szombathely a címvédőn, mert remek társai akadnak a játékmesternek. Kálmán László a playoff kezdetekor azt jósolta, az idén bajnok lesz a Falco.

Trummer Rudolf, az ellenfél csapatkapitánya viszont azt, hogy a Körmendé lesz a cím. Ráadásul szurkolóik szerint olyan szívvel küzdeni, mint ahogyan a körmendi játékosok teszik egy-egy mérkőzésen, csak ők tudnak. Pedig sérüléshullám sújtja őket – Fodor Márton és Marqus Ledoux nem léphet már pályára az idén –, Fodor Gergely és Ferencz Csaba hetek óta nem teljesen egészségesen játszik, Chauncey Leslie és Trummer pedig szerdán Székesfehérváron bicegve is visszatért a pályára. Mert a csapatnak szüksége volt rájuk. Legalább egy hét kosárünnep következik Vasban, s mire véget ér, eldől, melyik lesz az az „egy csapat”…

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
2 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
10 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
50 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája