Új lehetőség a Buffalo előtt

I. SZ.I. SZ.
2007.05.07. 22:41
Címkék

Északkeleti házirangadón dől el, ki lesz a Stanley-kupa döntőjének keleti résztvevője. Az Ottawa után ugyanis a konferenciaelső Buffalo is bejutott a főcsoport fináléjába, köszönhetően a New York Rangers ellen hat meccsen aratott diadalának. Az utolsó összecsapásig mindkét csapat hozta a hazai találkozókat, és az első harmad után úgy tűnt, ezúttal sem törik meg a trend. Az 1–0-s Rangers-vezetésre azonban a második periódusban az egész párharcot eldöntő tíz perccel válaszolt a Sabres: Dmitrij Kalinyin, Jason Pominville, Jochen Hecht és Chris Drury is betalált, és mivel csak Paul Mara tudott válaszolni, 4–2vel várták a záró húsz percet. A Rangers hiába kapaszkodott, egyenlíteni már nem tudott. A Buffalo egy év után ismét főcsoportdöntőt játszhat, és abban reménykedik, hogy az Ottawa ellen nem jár úgy, mint tavaly a Carolinával szemben. Akkor a hetedik összecsapáson vérzett el, méghozzá úgy, hogy az utolsó harmadot 2–1-es előnnyel kezdte, de 4–2-re kikapott. „Egy éve nyomaszt annak a húsz percnek az emléke. Hogy ez ne ismétlődjön meg, a Senators ellen a legjobbat kell nyújtanunk” – mondta Ryan Miller, a Sabres kapusa.

Legfrissebb hírek

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
4 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
32 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2 órája

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
2 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2 órája