Tovább folytatódik a harc

A mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLTA mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 22:41
Címkék
Zalaegerszegen ért véget a Borsodi Liga 27. fordulója. A ZTE és a Kaposvári Rákóczi összecsapásán a vendégek vezettek, az egerszegiek azonban még a szünet előtt megfordították az állást.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy ezen a héten az ország minden részéből elindulnak az emberek Zalaegerszeg felé – a pénztárak előtt hosszú sorok kígyóznak, garantált a telt ház. A futballkedvelőknek talán rossz hír, hogy nem a Kaposvári Rákóczi vendégszereplése, hanem Ákos pénteki koncertje tölti meg a lelátókat. A ZTE mindenesetre igyekezett megfelelni az énekes legújabb slágerének, és győzelemmel próbált „még közelebb” kerülni a dobogósokhoz. Ebben a törekvésében nem nagyon számíthatott szurkolóira, szívfájdítóan kevesen voltak ugyanis kíváncsiak erre a kilencven percre. Sokak szerint a hétfő esti időpont és a televíziós közvetítés hatott kedvezőtlenül a nézőszámra, de arra is jól emlékeznek még az egerszegiek, hogy öt éve, amikor bajnok lett a ZTE, akár csütörtök hajnalban is rendezhették volna a meccseket, biztosan megteltek a tribünök. Talán a kihalt lelátók látványa zavarta meg a hazaiakat, de a meccs elején tálcán kínálták a lehetőségeket a szervezetten futballozó vendégcsapatnak, amely élni is tudott egyik esélyével. A gól felébresztette a hazaiakat, ám sokáig nem találtak fogást a vendégcsapaton. Aztán gyorsan rájöttek, hogy ha a kaposvári védelem mögé tudnak kerülni, azonnal helyzetet teremthetnek – egy ilyen beadást követően meg is született az egyenlítés. Felpörgött a ZTE, elbizonytalanodott az addig nyugodtnak látszó Rákóczi, így nem volt meglepő, hogy Darko Ljubojevics a félidő hajrájában már a kék-fehéreket juttatta előnyhöz.

Oldalról érkező labdával kezdte a második félidőt a ZTE, ziccer is lett belőle, és bár Darko Ljubojevics nem talált a hálóba, mégis feltűnő volt, milyen zavart okoznak a somogyi védelemben a beívelések.

Ciprian Dianu ütemet tévesztett, és miután kötényt kapott, balga módon visszahúzta ellenfelét, így az utolsó fél órára megfogyatkozott a hazai csapat. Ez a jelenet alapvetően meghatározta a mérkőzés képét: teljesen átvette az irányítást a Kaposvár, jórészt a hazai térfélen pattogott a labda, az egerszegiek csak a védekezésre összpontosítottak. Aztán újra tizenegyeshez jutott a Kaposvár, de korán ünnepeltek a vendégek. A zöldek úgy ölelgették a büntetőt kiharcoló Szakály Pétert, mintha már egyenlített volna a vendégcsapat

– csakhogy Zahorecz Krisztián, ellentétben az első félidőben történtekkel, hibázott. Mindez nem törte meg Prukner László csapatát, a Rákóczi továbbra is mezőnyfölényben futballozott, míg az egerszegiek hősiesen védekeztek (még az egy szem csatár, Waltner Róbert is fel-alá futkározott hátul, hogy segítsen a hátvédeknek).

A kék-fehérek végül megőrizték előnyüket a közepes színvonalú mérkőzésen. Csaknem bizonyos: a pénteki koncert ennél sokkal jobb lesz…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik