Meglepő, de megérdemelt

BOTÁR LÁSZLÓ, MIHÁLYI ANDRÁSBOTÁR LÁSZLÓ, MIHÁLYI ANDRÁS
2007.05.07. 00:43
Címkék
A jobban kezdő Pécs végig kézben tartotta a női bajnoki döntő első mecscsét, így nem kis meglepetésre, két tengerentúli légiósának váratlan távozása ellenére vezet az aranycsatában.

Nagyon jól kezdett a Pécs, hamar bizonyította, hogy korai temetni: két kísérletből két hármast dobott, és a remek rajt után lendületben maradt. Arra is rácáfolt a bajnoki címvédő, hogy kevés a rotációs lehetősége: Rátgéber László már a második percben cserélt, Vajda Annát Ivana Dojcsinovics váltotta. Pontosan dobtak a vendégek a mezőnyből, főleg a Vickie Johnson helyén szárnyaló, a több játéklehetőségtől szinte megtáltosodó Fegyverneky Zsófia, akinek féken tartása meghaladta a soproniak erejét az első félidőben. Mellette még Béres Tímea is roppant agilisan kosárlabdázott, ám ő kiharcolt büntetőit rendre elhibázta – csak az első negyedben hatot hagyott ki. A fent leírtak fényében tán nem meglepő, hogy a MiZo védekezésének ellenszerét nehezen találó házigazda kétszer csak egyenlíteni tudott a nyitó játékrészben, amúgy végig hátrányban volt. Igaz, látótávolságon belül maradt, nyolc pontnál messzebb nem engedte el ellenfelét, így benne volt a levegőben a fordítás lehetősége. A 17. percben be is következett Cserny Réka duplájával (34–33), de csak néhány pillanatig örülhettek a hazai szurkolók, mert a Pécs újítani tudott. A kérdés csak az volt, hogy később is tud-e újítani, nem fárade el attól, hogy két légiósa e heti váratlan távozása után immár kevesebb a minőségi kosarasa. Ráadásul Vajda Anna már a 19. percben megkapta ötödik személyi hibáját, így az amúgy is túlterhelt, de hősiesen küzdő Béres Tímeára még több feladat hárult. Ezzel együtt az első félidőt Iványi Dalma dudaszóra dobott palánkos triplájával a MiZo zárta hárompontos előnnyel, és kifulladás helyett a nagyszünet után is összeszedettebben játszott esélyesebb vendéglátójánál. Gördülékenyebb volt a csapatjátéka, jobb a védekezése, miközben a soproniak mintha túlságosan is nyugodtak lettek volna, mintha azt hitték volna, hogy előbb-utóbb úgy is elfárad a mindössze hat labdát eladó „fekete sereg”, és akkor átveszik a vezetést. Nos, nem vették át. Mintha nem akarták volna eléggé a győzelmet, nem tettek eleget érte, ezért nem is érdemelték volna meg. A hajrában még két kulcsemberüket elveszítő pécsiek ellenben nagyon is rászolgáltak, leckét adva legnagyobb riválisuknak küzdeni tudásból. Az eredmény meglepő, de teljesen valós!

Legfrissebb hírek

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
8 perce

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
13 perce

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
14 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
16 perce

Curling vegyespáros-vb: Kanada a bronzérmes

Téli sportok
21 perce

NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
36 perce

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
42 perce

Húsz hónapra eltiltották az olimpiai érmes rúdugró Alysha Newmant

Atlétika
52 perce
Ezek is érdekelhetik