Sampras most is remek

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék

A tizennégyszeres Grand Slam-győztes Pete Sampras visszatért, még ha nem is az ATP-versenyekre. A legendás amerikai az öregfiúk számára rendezett Champions Cup elnevezésű versenysorozat bostoni nyitó viadalának első fordulójában szerepelt, és kezdésként 6:1, 6:2-re megverte a cseh Petr Kordát. A 35 éves Sampras az egész mérkőzésen régi önmagát idézte: kétszáz kilométer per óránál is nagyobb sebességű szervákat, parádés röptéket és remek elütéseket mutatott be, esélyt sem hagyva ellenfelének, aki, mint tudjuk, nem ügyetlen játékos. „Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert ha ő egyszer visszatér, azt csak csúcsformában teszi” – méltatta Korda legyőzőjét, a torna másik nagyágyúja, John McEnroe pedig úgy véli, Sampras jó esélyekkel indulhatna Wimbledonban is – ha akarna. Sampras, aki hároméves, leginkább a családja körében eltöltött szünetet követően az elmúlt nyáron vett ütőt a kezébe először, elmondta, remekül érezte magát, de esze ágában sincs újra visszatérni a profi világba. „A szervám még mindig jön magától, meg tudok csinálni ezt-azt a pályán, de nem fogok csak a visszatérés kedvéért elindulni Wimbledonban – mondta az amerikai. – Pedig nagyon kíváncsi lennék, hogyan menne a tenisz. Ezt csak akkor tenném, ha jó okom lenne rá, és egyelőre nem érzem így.” A verseny legnagyobb meccsére egyébként szombaton kerül majd sor: akkor John McEnroe lesz Sampras ellenfele.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
3 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
4 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik