Elsöprő kaposvári siker

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2007.05.02. 23:05
Címkék

A hazai csapat sikerével Kapos váron elkezdődött a férfi röplabdabajnokság döntője. A két nagy rivális immár negyedszer randevúzott ebben a bajnoki évadban. Mind a Közép-európai Ligában, mind a kupában magabiztos kaposvári siker született, a „Vegyészek” eddig csupán egy játszmát tudtak elvenni Kántor Sándoréktól. A barcikaiaknál sérülés miatt hiányzott Kárpáti Zoltán és Fehér Tamás, a hazaiaknál viszont teljes volt a keret. Önbizalommal, magabiztos játékkal kezdett a Kométa, Kántor erőteljesen nyitott, Kovács I Zoltán vezetésével szinte áttörhetetlennek bizonyult a hazaiak védőfala, s így 8:1, majd 22:9-es előnyt szerzett a hazai csapat. A vendégek kétszeri időkérése és cseréi sem segítettek. A lendület a második játékrészben sem tört meg, felszabadultan játszott Mészáros Péter csapata, a vendégek továbbra sem tudtak mit kezdeni a hazai nyitásokkal. Időnként Szalai Szabolcs és Szabó Dávid egy-egy megvillanása mutatta, hogy azért több van a vendégcsapatban. Nyomban ki is használták ezt, amikor a második szünet után a vendéglátók kissé visszavettek a tempóból, ám fölényes győzelmüket ez sem veszélyeztette. A harmadik szettben mutatott legtöbbet tudásából az Oravec-legénység, mindkét szünetet előnnyel zárta, és 21-ig lépést is tartott a hazaiakkal, ám ekkor Mészáros Péter kért időt, és sikerült rendezni a sorokat, így pillanatok alatt vége szakadt a teljes hazai sikert hozó mérkőzésnek.

Legfrissebb hírek

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
14 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
41 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája